Randira készülök. Csöngetnek. Ott áll az ajtó túloldalán a nagy Ő.
Esetemben, mivel én is elég nagyra nőttem, helyesebb, ha így fogalmazunk: nálam éppen, hogy nagyobb Ő. Vagy pont ugyanakkora Ő, mint én. Netán az alacsonyabb Ő.
Szóval ott áll az ajtó túloldalán, amit ki kellene nyitnom, de előbb még valamiért bevillan a kép, biztos, hogy olyan jó ez a pasi, mint ahogy emlékszem rá?
Lehetséges például, hogy kiderül, hogy egy Quasimodo. Esetleg Quasimodo testalkatát örökölte, Shrek illatát bírja, és Deadpool maszk alatti feje van a nyakán? Az is lehet, hogy a bőre olyan állapotban van, mint egy vízihullának, a járása egy zombié, a gesztusai pedig, mint Aliennek, mielőtt épp kitátja a száját, hogy elevenen felszürcsölje az áldozatát?
A hangja hasonlatos az egyszeri tehetségkutatós fiúcskáéhoz, akinek egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően senki nem mondta el, hogy nem kellene énekelnie, de még beszélnie sem, mert igen hamar internetes mém lehet nevetséges produkciójából?
Mosolya pedig lehet, hogy Angelina dühös vigyorával vetekszik, amiért nem ő kapta a Tomb Raider legújabb szerepét, mert túl véznának titulálták?
Na, és mi a helyzet velem? Én talán jobban festek? A hajamat eszelős kapkodással sütöttem be, olyan formájú csigákba, mintha a frizurámmal egy kortárs műalkotást szerettem volna létrehozni, annak reményében, hátha kiállítja a Ludwig Múzeum.
A ruháim óriási kupacban állnak az ágy közepén, mindegyiket felpróbáltam, majd lehajítottam, és ebből több kör volt, egyre dühösebb és elkeseredettebb körök, aminek folyományaként nem kizárt, hogy bizonyos darabok rossz helyre kerültem rajtam.
Lehet, hogy a melltartó fordítva van a testemen? Elképzelhető, hogy blúz helyett végül a kopott atlétát vettem fel? A szűk ceruzaszoknya helyett pedig végül egy fekete nejlon zsákot kaptam magamra?
A sminkelésre is olyan kevés időm maradt, hogy csak reménykedni tudok benne, nem több csíkot húztam a szememre, mint kellett volna, nem kentem el azokat, és véletlenül sem festek úgy, mint aki még nem tudta eldönteni, hogy a Mad Max legújabb részébe jelentkezzen apokaliptikusan ijesztőre festett arcú harcosnak, vagy csak egyszerűen felcsapjon irokéz indiánnak?
A fogam szerencsére megmostam. A bugyim is szép és szexi.
A bugyiról jut eszembe! Most, hogy belegondolok, a nagy rohanásban lehet, hogy a fazon kimaradt, és csak a lábamat borotváltam le?
Tíz másodperc vajon elég ahhoz, hogy a fazonomat még most sebtiben leborotváljam?
-Mindjárt nyitom az ajtót! – kiáltok ki, miközben már a fürdőben vagyok, rángatom fel a szoknyát és a bugyit le, szappanozok, borotválok. Hű, de éles ez a penge, meg ne vágjam magam!
Kész. Bugyi fel, szoknya le, ajtó kinyit, mosoly az arcra.
-Szia!
-Szia!
A srác nem Alien, nem Shrek, nem Quasimodo. És nem is ezek kombinációja.
A hangja is normális, és amúgy mindene. Megnyugtatóan normális.
Egyedül az a furcsa, hogy annyira stíröli a lábamat. Mármint lopva lehet nézegetni, persze, az még jól is esik az ember lányának, de ennyire konkrétan, azért az mégiscsak túlzás.
-Minden rendben? – köhécsel zavartan, és ügyetlenül a lábamra mutat. – A ciklusoddal?
-A ciklusommal? – kerekedik el a szemem, és azonnal a combomra nézek. Jesszus, akkora vércsík folyik rajta, mintha ezer év menstruációja egyszerre zubogna ki belőlem.
-Ja, az csak a borotva! – nevetem el magam. Most már minek kerteljek, egyszerűbb elárulni az igazságot. Akármekkora égés is lesz belőle, inkább jobb az őszinteség. – Pár másodperce még a fazonomat borotváltam, szerintem akkor vághattam meg magam.
A fiú szeme pajkosan csillan meg.
-Akkor nem csak én bénáztam olyan sokat a randi előtt – azzal oldalra hajtja a fejét, és egy óriási tapaszra bök a nyakán, ami alatt nyilván egy hasonló borotvaseb húzódik, mint az enyém. Majd kigombolja felül az ingét, ahol egy katasztrofális mellkas-gyanta égésnyomai láthatóak.
Megkönnyebbülten mosolygok.
-Bemehetek addig, amíg a vérzést elállítod? – kérdezi kedvesen.
-Hát persze, dobd csak le magad az ágyamon felgyűlt félelmetes ruhakupacra, melyek közül mindegyiket többször felpróbáltam, majd elhajítottam – kacagok fel.
A srác benéz a szobámba:
-Az semmi, látnád, hány ing hever az én ágyamon! – nevet, aztán lopva rám néz.
Én meg vissza.
Hát igen! Nem gondoltam volna, hogy a bénázás és az ügyetlenkedés ennyire szexi lehet.
Márpedig az, úgy tűnik, az!
