Dicsérj, de ne nagyon. Kritizálj, de ne bántón. Kérdezz, de ne illetlenül. Figyelj, de ne bámulj.
Én személy szerint nagyon jó dolognak tartom, hogy érzékenyedik a társadalmunk, legalábbis az én mikrokörnyezetem biztosan, ugyanakkor már többször felmerült bennem a kérdés, hogy vajon lassan semmit nem illik mondani, dicsérni és kérdezni?
Több helyen, cikkben és posztokban van szó az asszertív kommunikációról, annak fontosságáról és művelésének gyakorlati tudnivalójáról. Azonban keveset lehet olvasni arról, hogy hogyan és miként lehet úgy dicsérni, hogy ne legyen az esetleg bántó a másik számára.
Akármilyen jó szándékkal is dicsérünk meg valakit azért, mert lefogyott, vagy, mert épp, hogy végre felszedett magára egy kis súlyt, számos esetben eshet neki rosszul a mi mondatunk. Ugyanakkor olyan jó néha a másik tudtára adni azt, hogy látjuk a személyét, büszkék vagyunk rá és szeretnénk pozitívan megerősíteni létezést.
Szerintem az első legfontosabb tétel az az, hogy egy másik ember testére nem teszünk megjegyzést, se jót se rosszat. Nem illik azt mondani, de csinos vagy fogytál? Mert lehet ezzel csak rossz érzést keltünk benne vagy akár értékét kilói számaiban fogja mérni. Persze egy jól irányzott “De jól nézel ki!” vagy “Nagyon jól áll ez a szín” szerintem igazán jól eső tud lenni, én igyekszem kerülni a súlyra, alakra vonatkozó megjegyzéseket, még ha azok pozitívak is.
