You are currently viewing 5 önbizalomnövelő film nőknek, férfi szemmel

5 önbizalomnövelő film nőknek, férfi szemmel

Néhány évvel ezelőtt megismertem egy lányt. Akkoriban a húszas évei közepén járt és igazi nagyvilági nő volt: elegáns, csinos, határozott, céltudatos.

Mint mondta, ez sem volt teljesen magától értetődő, mert néhány évvel korábban konkrétan romokban hevert az élete: a nagymamája, akinél lakott és aki felnevelte, haldoklott, nem talált munkát, párkapcsolati problémái voltak… Aztán úgy döntött, hogy muszáj változtatnia ezen.
Ahogy elmondta, elsősorban példaképeket keresett, akik inspirálják, akiknek a példájából tanácsot, erőt kaphat.

A következő lista a filmekről nem az említett hölgytől származik, ő csupán az ötletet adta, hogy összeszedjem azokat a filmvásznon látható nőket, akik –szerintem- motiváló hatással lehetnek a „gyengébbik” nemre:

1.) Fiona a Shrek c. filmben

A mesékben a királykisasszonyt általában elég passzív szereplőként mutatják be, akinek konkrétan más szerepe nincs is, mint hogy elraboltassa magát, aztán hagyja, hogy megmentsék. Ha belegondolsz, még a házasságába sincs beleszólása: férjhez megy egy azelőtt sohasem látott férfiúhoz, akit az apja választ ki neki, mint lánya megmentőjét. Ezzel szemben Fiona igenis határozott, sőt, ami még jobb: sokszor erkölcsi-morális kérdésekbe ütközik (a szüleinek próbáljon megfelelni, vagy a férjének stb.). Ráadásul Shreket nem annak ellenére, hanem éppen azért szereti, mert ogre külseje van.

2.) Rose Morgan (Barbra Streisand) a Tükröm, tükröm c. filmben

„A feleségem már az első randevúnkon megértette”– fakad ki a matematika professzor a tanítványainak a filmben. Nem csak emiatt érdemes az egyébként irodalom professzor hölgyre példaképként tekinteni: egy fejlődő személyiség, aki megmutatja, hogy a nem feltétlenül „dögös”, hódító nő is lehet vonzó, és bizony-bizony a dekoltázs mellett az sem árt, ha valami van egy nő fejében is…

3.) Elisabeth Hurley – mint a Gonosz a Bájkeverő c. filmben

Az ujja köré csavarja a pasikat, minden éppen úgy van, ahogyan ő akarja, a végén valahogy mindig alaposan ráfázik szerencsétlen, aki vele kezd… oké, az Ördögöt alakítja a filmben, de mégis… lássuk be, néha minden nő vágyik egy ekkora hatalomra, hogy egy kicsit megszorongassa férfiak… egóját.

4.) Corie Bratter (Jane Fonda) – Mezítláb a parkban

A zseniális vígjáték azt mutatja be, hogy még egy idilli házasság is megroppanhat a „nagybetűs élet” kihívásai alatt; ezzel sincsen semmi gond azonban, éppen ez a film bizonyítja, hogy nem kell az első akadálynál megfutamodni, és teljesen rendben van, ha egyszer-egyszer nem menedzseled túl jól a házasságod/párkapcsolatod: megfelelő kommunikációval és egymásra figyeléssel mindent rendbe lehet hozni.

5.) Egy asszony illata

Ez a film kilóg a sorból, mert nem a női szereplőket emelném ki, hanem Al Pacinot. Már önmagában a nagy monológja egy kész önbizalom- eszpresszó-tequila lehet a hölgyek számára:
„A nő… különös teremtés… Hogyan született? Isten … nagy zseni lehet!”
Az, ahogyan végig rajongással adózik az ellenkező nemnek a leszerelt katonatiszt, ahogyan világtalanként eligazodik a világban, ahol mások két szemmel is vakon járnak… Nem csak a hölgyek, de mindenki számára példaértékű lehet. Emellett pedig egy fanyar humorú, szórakoztató alkotás, ami bármikor megállja a helyét!

Szóval, Hölgyeim, fel a fejjel!

Biztosan van valahol egy ezredes, egy Shrek, egy matematika professzor, aki egyszer rád néz, és azt mondja: éppen ezt a kicsit széles csípőt, éppen ezt az enyhén „csámpás” járást, éppen ezt a kicsit nagy orrot kerestem!

Csetnegi László

(kezdőkép: Unsplash)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?