Sok mindenért utálhatjuk magunkat, de a leggyakrabban mégis azért szoktuk, mert tudunk valamiről az életünkben, ami változtatásra szorul, és mégis képtelenek vagyunk tenni érte.
Leggyakrabban valamilyen félelem akadályoz a változások megvalósításában, megvalósulásában. Az önutálat Ilyenkor tulajdonképpen egy érzelmi válasz arra, hogy az önmagunkkal szemben támasztott elvárásoknak nem feleltünk meg.
Az elvárások világa trükkös, mert egy darabig segíthet minket azzá válni, akik lenni szeretnénk, illetve eligazodni a társadalomban. Egy ponton túl azonban óriási és frusztráló akadály lehet. Hogy kinél hol van ez a határpont, teljesen egyéni, sőt, még az egyén életén belül is témakörönként változhat. Eleve az elvárás fogalmával kapcsolatban érdemes gyanakvónak lennünk, és olykor felülvizsgálni, nem cserélhető-e le egy egyszerű „szeretném”-re…
Nézzük, milyen módon érdemes viszonyulnod ehhez a problémához, ha érintve vagy, és nézzünk néhány megoldási javaslatot is:
Tapasztaltad már, hogy az önutálat hozott érdemi változást az életedbe?
Olyasmi módon, ahogy a motornak gyújtást adsz és az elindul. Amely aztán a változás bekövetkeztével csodálatos módon megszüntette az önutálatodat is. Ha igen, alkalmazd bátran! Bátran, de tudatosan, és a tudatosság itt kulcsfontosságú. Az önutálat tudatos, „átkeretezett” eszközként való használatakor az érzelmi energiáidat le tudod adni építő módon.
Használd fel ennek az érzelmi energiának a nyers erejét a változáshoz!
Például, ha utálod magad azért, mert nem tudsz lefogyni, menj el futni dühből. De tudj róla. A dühöddel együtt fuss, ne a dühöd elől. Vagy csinálj bármit, amit szeretnél éppen – azzal az energiával, amit épp akkor a dühből nyersz.
Ám ha azon kapod magad, hogy ez mindössze egy érzelmi szokásod, amivel elfoglalod magad addig, amíg egyébként érzelmileg, mentálisan vagy körülmények által blokkolt állapotban vagy, épp ezért változtatásra is képtelen, hagyd abba!
Ha nem bizonyul elegendőnek ez az érzelmi töltet a valódi változás elindítására
-hiába adagolod magadnak napról napra -, hagyd abba!
Ilyenkor ez mindössze egy romboló időtöltés. Ha ráadásul utálod magad még azért is, mert utálod magad, pláne!
Jó, de hogyan hagyjam abba?
- Úgy, hogy először is észreveszed, hogy megint ezt műveled. Vigyél bele egy tudatos, elfogadó figyelmet. Ne akarj megszabadulni az érzéstől. Maradj benne, ugyanakkor ne foglalkozz a hozzá tartozó logikai gondolatmenettel. A gondolkodás legyen mindössze egyfajta háttérzaj. A mentális-érzelmi szokásainkra helyezett tudatos figyelem folyamatosan „bombázza”, lazítja és megkérdőjelezi a bejáratott szokások szilárdságát.
2. Kezdj el valamilyen napi szintű elme-lassító tevékenységet, ami lehet a légzésed figyelése, a tested érzeteinek figyelése, mantrázás, ima (ha vallásos vagy) stb. Ez két dologban is segíteni fog: egyrészt segít, hogy ne sodródj féktelenül az érzelmeiddel, másrészt segít a fenti tudatosság fenntartásában.
3. Valósítsd meg addig is az életedben azokat a dolgokat, feladatokat, és célokat, amelyekre az aktuális élethelyzetedben és érzelmi-mentális állapotodban képes vagy. Ha ezek „túl kicsi” dolgok, akkor is. Erre azért van szükség, hogy apránként visszaépítsd az önmagadba vetett bizalmadat.
4. Tudatosítsd magadban minden nap, hogy mit szeretnél elérni ebben az életben. Mi tenne igazán boldoggá. Ez segít fókuszba tenni a mindennapjaidat. Tudatosítsd azt is, hogy ha képtelen vagy valamilyen területen a változásra, akkor az annyit jelent, hogy képtelen vagy rá és pont. Itt és most, és egyelőre. A következő pillanatban bármi lehetséges, de most nem megy. Fizikailag mentálisan és érzelmileg is lehet képtelennek lenni. Ez a jelen pillanat elfogadásának képessége. Amikor ezt felfogod, és elfogadod, nagyon megkönnyebbülsz. Olykor annyi energia szabadul fel ezzel a megkönnyebbüléssel, hogy végül mégis sikerül lépned.
5. Kérj segítséget! Olykor annyira bele vagyunk gabalyodva az életünkbe, hogy kell egy külső, hozzánk semmilyen fizikai vagy érzelmi érdekkel nem kapcsolódó személy nézőpontja. Ez lehet barát, rokon, szakember. Sokszor azért nem kérünk segítséget – a szégyenérzeten túl -, mert félünk, hogy kiderül, nincs igazunk vagy becsaptuk magunkat. És ez általában így is van. Valamiben tévedünk – önmagunkkal, másokkal vagy az életünkkel kapcsolatban – , amivel egyrészt nem kellemes szembesülni, másrészt viszont megkerülhetetlen, mert csak onnantól hozhatunk „valódi” döntéseket.
Az igazi változásokhoz meg kell tanulni szeretni
és elfogadni a „kiindulási” önmagad.
Ez nem egy szentimentális viszonyulás a tükörképedhez reggelente, sokkal inkább valamilyen mélységes megértése annak, hogy ebben a pillanatban csak az tudsz lenni, aki. Ez egyben egy radikális őszinteség is legyen önmagad felé. Csak így lesz stabil ugródeszkád ahhoz a változáshoz is, ami hiánya miatt esetleg most még neheztelsz magadra.
Jövő hónapban innen folytatjuk, tovább boncolgatjuk a változás témakörét.
Sinkovits Szabina
Egészségműhely – Yoga Sabina
(kezdőkép: Pixabay)
