9 halálos válasz nőktől, amit meghallva a férfiak jobb, ha menekülnek

Mind, egytől egyig egyenlő egy méreginjekció erejével.

Mi, nők tudunk olyat és úgy mondani, hogy attól a férfiak a teljes megsemmisülés szélére sodródnak. Hölgyeim, figyelem, urak számára fontos magyarázó szöveget tartalmaz a cikk!

Valami pszicho-thrillerben láttam egyszer, hogy egy földöntúli erővel rendelkező nő, miután felbőszítették, előre nyújtott karjaival, lángoló tekintettel (a haját vadul fújta a szél), valami láthatatlan erő hatására, érintés nélkül a levegőbe emelte a gonosz hapsit és valami sátáni üvöltés kíséretében a barikád mögé repítette azt. Na, valami ilyen apokaliptikus erő tud összegyűlni akár egy olyan női válaszban is, mint a ’Semmi.’

A férjem azt szokta mondani- szokta?! ugyan kérem, ne túlozzunk, maradjunk a hébe-hóba verziónál- hogy amikor elhangzik tőlem a ’Csak nyugodtan’, akkor úgy érzi, most nyúlok a gépfegyverért egy olyan sorozatlövés szándékával, mint amit a Money Heist-ben (A nagy pénzrablás című sorozat a Netflixen) adtak le a konyha lengőajtajára.

Mi, nők egyszerűen ölni tudunk egyetlen szóval is.

És akkor még az arcjátékról, a levegővétel ritmusáról, az érzelmek testbeszédben történő oly tiszta kivetüléséről nem is beszéltem. Nem kell ide földöntúli varázserő, vannak dolgok, amik egyszerűen csak jönnek belőlünk.

Jöjjön a nők férfiaknak adható 9 halálos válasza,
valódi jelentéstartalmával kapcsolatos útmutatóval együtt:

A cikk folytatásáért kattints tovább ide >>>

(kezdőkép: Pixabay)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.