You are currently viewing A királynőd vagyok nem a cseléded!

A királynőd vagyok nem a cseléded!

Minden egoizmust mellőzve állítom: királynő vagyok és nem cseléd.

Attól még, hogy egészséges önbecsüléssel rendelkezem, nem leszek egy öntelt házi sárkány, aki parancsolgat, büntetéseket szab ki és fejeket kér ebédre. Ha ezt hiszed, akkor nagyon tévedsz, hiszen akkor nem ismered a királynő és a cseléd valódi jelentését.

Minden nő királynőnek születik.

Csak hol a szülők, hol a későbbi kapcsolatok azok, akik elkobozzák a koronát és cselédet faragnak a lányból, akinek születése jogán járna az önbizalom. Még szomorúbb, ha a királynő maga dönt úgy, hogy leveszi koronáját és elrejti egy dobozban a bugyis fiókjában, mert azt hiszi: értékesebb a cseléd szerep.

Voltam már cseléd és bizton állíthatom: nem érte meg. Nem is egyszer

sikerült már elhitetni velem, miszerint értékesebb az a nő,
aki csendben, meghunyászkodva teljesíti ura és parancsolója akaratát.
Ám ez a szolgálat nem nemesített, hanem tönkretett.

A soha véget nem érő adakozás, hajbókolás, megalázkodás és parancsteljesítés egyre csak öli a lelket. Nem ez a boldog párkapcsolat titka.

A mindent eltűrés, az örökös elfojtás és nyelés, nem lehet az öröm forrása. Ahogy az sem, ha egész nap a lakást suvickolom, napi szinten három fogásos vacsorával várom haza szívem lordját, hogy utána minden létező módon kiszolgáljam a vágyait. Mindezért cserébe nem kérek semmit, mert úgy hiszem, az a legnagyobb ajándék, hogy ő van nekem és méltóztat hozzám hazatérni esténként. Vég nélkül bocsátom meg a figyelmetlenséget, a dühkitörést, a parasztságot, a mértéktelen alkohol fogyasztást, a verést, mert mindenre van magyarázat: biztos fáradt a szentem, feszült, sokat dolgozik, felidegesítették, különben is az én hibám minden és talán a csillagok állása sem kedvező.

Majd holnap. Majd holnap megváltozik. Majd holnap kedves lesz.
Majd egy szép napon megjutalmaz és megkapom a falatka szeretetet.

De sosem jön el a megváltó holnap a szolgáló számára.

Aztán feltettem a kérdés: mégis, ki értékeli a szolgáját? Hát van egyáltalán értéke? A rabszolgának nem szokás köszönetet mondani, hálálkodni, sem pedig megbecsülni, nemhogy gondoskodni róla. Talán még csak nem is szeretik, csak elfogadják jelenlétét. Sosem lesz egyenlő az urával, mindig csak alatta lehet. Persze, eleinte tán még hálás a király, de mikor rájön, hogy bármit tehet, akkor is ugyanúgy megkap mindent, akkor nem fog további erőfeszítéseket tenni. Egyszerűen kényelmesen hátradől és elkönyveli: van egy szolgám.

Megdöbbentő volt ráébredni erre. A kijózanodás révén megtörik az átok, de sajnos az még kevés ahhoz, hogy a korona visszakerüljön az őt megillető fejre. Az ember lánya tanácstalan: hol a koronám? Hogyan vegyem fel? Mi lesz, ha nem tetszem majd neki királynőként és elhagy? Pedig az lenne a helyes kérdés:

Biztos kell nekem olyan „király”, aki nem ad semmit, csak elvár?

Meghoztam a magam döntését: nem leszek cseléd.

Feltettem a koronámat és elvártam,
– mert ennyit igenis megérdemlek –
hogy a királyom tiszteljen és megbecsüljön.

Ettől még ugyanúgy nő vagyok, aki szeret és gondoskodik. Kitakarítok, kimosom királyom alsónadrágját és ebédet adok neki. Mert bár királynő vagyok, nem parancsolok, hanem kérek. Nem önkényesen rendelkezem, csupán megvitatok. Nem harcolok nyers erővel, csak finom női kommunikációt, gyengéd rávezetést alkalmazok. Nem formázom erőszakkal, inkább finoman tanítom. A türelem, a lágyság, a megértés az erényem. A királynő nem okád tüzet, mint egy sárkány, nem akar férfiakat megszégyenítő módon harcolni, és meg kevésbé kívánja kétségbe vonni a király hatáskörét. Engedi, hogy a király férfi legyen.

Királynő vagyok, nem egy szétrabolt lélekkincstár, egy kifosztott és agyon tépázott szeretetkoldus. Nem vagyok a lábtörlője, ezáltal nem nyomhat el és alázhat meg.

A király társa vagyok,
nem pedig az árnyéka vagy a játékszere.

Nem félek kimutatni az érzéseimet, kimondani a véleményemet, még kevésbé kiállni önmagam mellett és időt szánni a saját lelkem ápolására. Van tartásom és méltóságom, hogy tudjak nemet mondani, és azt mondani: Királyom, ez így nem működik. Királyom, most lementél parasztba. Királyom, most figyelj rám.

Hiszen mégis hogy lehetne boldog a kapcsolat, ha közben össze vagyok roskadva? Ha úgy érzem, nem szeretnek, nem becsülnek, nem tisztelnek és talán mindezt nem is érdemlem meg? Sehogy!

Amennyiben nem kapom, csak boldogtalan és megcsömörlött leszek, ami meglátszik majd rajtam. Balhézni kezdek, esetleg mindent benyelek. Végül, ha nem az egészségem megy rá, akkor majd a kapcsolatom.

Onnan ismerszik meg a valódi királynő:
ő maga szereti, becsüli és tiszteli önmagát
és éppen ezért mindezt elvárja a kapcsolatában is.

Szorgalmasan beleteszi a részét szerelemvárba, de igényli, hogy a király is vegye ki ebből ugyanúgy részét.

És ami a legfontosabb: királynőként bánjon velem, nem pedig házicselédként.

Wadolowski-Balogh Orsolya

(kezdőkép: Unsplash)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?