A lakásomra már nem jött fel, miután megtudta, hogy beoltattam magam

Ha ezt a sztorit valaki más meséli, lehet, hogy el sem hiszem. A srác a semmiből bukkant föl újra, húsz év után és már kezdett minden olyan jól alakulni. Mindaddig, amíg szóba nem került az a bizonyos kérdés.

Az ilyesmi ellen viszont nem lettem beoltva – osztja meg a történetét Zsófi.

„Emlékszel még rám? Én vagyok az, aki folyton rólad leste a dolgozatokat a suliban. Iszonyatosan bosszantottalak vele. Rémlik már valami?’”– írt rám teljesen váratlanul ezzel a felütéssel egy első látásra egyáltalán nem ismerős srác a minap.

Egészen véletlenül bukkantam rá az üzenetére is; a fotóját hosszasan bambulva azonban lassacskán derengeni kezdett valami. Ülök egyedül a szendvicsemmel a büfében, ránézni is csak lopva merek és borzasztóan irigykedem a többi lányra, amiért ők egy asztalnál ülhetnek vele. A fiú nem más, mint gimis éveim nagy szerelme; akiért végig epekedtem az utolsó évet; ám akkoriban ő még csak figyelemre sem méltatott.

Pontosabban de; arra legalábbis jó voltam neki, hogy tényleg rólam akart lesni minden egyes felmérést, dolgozatot. De ezen kívül nem túl sok közös emlékünk van. Nem voltam benne az őt nyilvánosan csodáló lánycsapatban, nem lógtam velük az iskola után, „menőzni’ a közeli kis parkban és még sorolhatnám, mi mindenből száműztem leginkább én saját magamat azokban az években.

De vissza a szőke herceghez. Ezek után el nem tudtam képzelni, mi lehet ez a hirtelen, szinte a semmiből feltámadt érdeklődés, 10 évvel az érettségink után. De legyen, nagy nehezen belementem egy videocsetbe is. Utólag már nagyon nem bántam meg, hogy rendbe tettem a hajam és hogy sminkeltem;

Gábor mit sem változott a gimi óta:
szőkésbarna haja, világoskék szeme most is
ugyanolyan vakítóan ragyogott. Az a típus, akinek
az idő múlása is csak előnyére válik, erről persze
már az első másodpercekben megbizonyosodtam.

Szó szót követtet, elképesztően jót beszélgettünk, a következő alkalommal már egy kiülős helyre is elmentünk, most, hogy végre lehet; ott folytattuk. Nagyon lelkes voltam, éppen lezártam magamban egy újabb, félresikerült kapcsolatot…minden nagyon jól alakult. Órákon át beszélgettünk. Gáboron is láttam az őszinte érdeklődést és azt, hogy most egészen más szemmel néz már rám is, végre nőként. S ha elhihetem neki, amiket mond, jó nőként.

Úgyhogy vettem egy nagy levegőt és meghívtam magamhoz vacsorára. Nem vagyok egy nagy konyhatündér, de majdcsak összehozok valamit felkiáltással.

A cikk folytatásáért kattints tovább ide >>>

(kezdőkép forrása: Getty Images)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.