Most azt gondolhatod kedves Olvasóm, hogy ez nyilván egy szimbolikus cím, hogy a létra a lelki vagy szellemi fejlődés, felemelkedés jelképe. Csalódást fogok okozni, mert ez a létra, amiről a történet szól, egy Alkotás utcai lakásból repült ki, méghozzá a csukott duplaablakon keresztül.
A Nap már lemenőben volt és a szanaszét repkedő üvegszilánkok és zománcfehérre festett keretdarabok visszaragyogták vöröses fényét.
Jolánka a „Legjobb feleség” feliratú konyhai kötényében az érintett lakás nappalijának közepén álldogált, amellett a hely mellett, ahol korábban az ominózus létra. A kötényét meglebbentette a huzat.
Pár perccel ezelőtt a fenti létra tetején Károly cserélte a villanykörtéket az ötkarú csillárban, ő pedig ellátta megfelelő utasításokkal, miként kell pontosan és tökéletesen végezni ezt a tevékenységet. Mondandójába beleszőtt pár tanmesét a villanykörtecsere veszélyeiről és a létrán egyensúlyozás tudományáról, melyben az ő egyik távoli rokona – Rezső bácsi, aki profi szobafestő volt – igencsak jeleskedett.
Ebéd előtt a húsdaráló összeszerelésében adott frappáns tanácsokat Károlynak, hiszen csak akkor lesz tökéletes a fasírt – édesanyja receptje, Isten nyugosztalja! – ha megfelelő méretűre van darálva. Nem, nem édesanya, hanem a sertéslapocka, de Károly biztosan nem értette félre, hiszen hallgatja már vagy tizenegy éve négy hónapja és huszonkilenc napja a segítőkész javaslatait.
Reggeli után a cipőpucolásról tartott kiselőadást, mert ahogy Károly csinálta, úgy szemmel láthatóan kireped a bőr. Nem Károly kezén. Azt egyébként is ilyen tevékenység után alaposan meg kell mosni és bekenni azzal a zsíros kézkrémmel, amit Etelka ajánlott. Hogyhogy ki az az Etelka? Itt lakik a kőrfolyóson kettővel arrébb jobbra. Károly igazán ismerhetné.
Előző nap a leveleket gereblyézték össze a telken, de Jolánka szerint mindenki tudja, hogy a leveleket mindig egy irányba kell gereblyézni, párhuzamosan. Pont ugyanúgy, mint ahogy a füvet nyírjuk, mert egész télen azt a mintát fogja majd mutatni a gyep. Bár Károly szerint erre még a madár sem fog járni tavaszig, de ha mégis, akkor sem fog akadékoskodni a fű mintája miatt. „Nem baj, ez így szokás, mit szólnak majd a szomszédok?” – kérdezte Jolánka.
Arra persze nem reagált, amikor Károly megjegyezte, hogy „Az égadta világon senkit nem érdekel, hogy mit szólnak a szomszédok!”, hiszen neki túl jó a modora ahhoz, hogy reagáljon az ilyesmire.
Tegnapelőtt együtt mentek a Fény utcai piacra, mint mindig minden pénteken. Jolánka vásárolta tele a kosarakat, Károly pedig hurcolta hősies arckifejezéssel a zsákmányt. Bár később az arca erősen elkomorult, amikor megkérdezte tőle, hogy kell e neki segíteni.
Egyik este Károly mintha megemlítette volna, hogy nem bírja már sokáig az évek óta tartó… hogy is mondta? megvan! Egrecírozást. Milyen régies szó ez! Ekkor kifejtette neki, hogy ő, mint magyar szakos pontosan meg tudná mondani, hogy mikor került komolyabb regénybe utoljára ez a kifejezés. Mert Jolánka végig ilyen segítőkész volt az egész kapcsolatuk alatt, örökké készenlétben állt a hasznos tanácsaival és tanulságos történeteivel, mindenre volt egy megoldása és nagyjából majdnem mindent jobban tudott, mint Károly. De az is lehet, hogy nem csak nagyjából.
Erre tessék: most meg itt áll a létra hűlt helye mellett, mint egy sóbálvány, kötényét meglebbentette a huzat, a kitört ablak és a tárva nyitva hagyott bejárati ajtó közti légáramtól. Mert Károly még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy mielőtt végleg elmegy, becsukja azt.
Úgyhogy azt hiszem, kedves Olvasóm, a létrának mégiscsak van egyfajta szimbolikája ebben a történetben…
Döníz
(kezdőkép: Unsplash)