Amikor már rég nem voltam „szingli”, ugrott csak be, hogy e szó, ami egyben jellemvonás, nem más, mint okos emberek részéről egy önző üzleti fogás.
Vannak emberek, akik azért felelősek, hogy a gazdaság egyes iparágait, amelyek nem éppen a legjobban működnek, gatyába rázzák.
Nézzük csak meg, mit termeljünk? Kevés itt, és ott. Adjuk el, amit termeltünk, de kinek, mikor, és hol? – és máris a piachoz érkeztünk. Ezért aztán ők lettek a marketing.
Nos, amikor ezek a fickók egy napon arra ébredtek, hogy nincs több gyorsan pörgő termék a piacon, mint az élelmiszerek, és nem fogyaszt más, mint a nagy családok, rájöttek: kellene kreálni egy olyan „népet”, amely valami újra érzékeny.
Beindult a gépezet: óra, láncok, retikülgyár, és kiemelt helyet kapott kedvencünk: a cipőgyártás. Megjelentek a divatdiktátorok, és magukhoz vonzottak egy jelentős réteget, kik ezen emberek nevéért fizetni is képesek.
Megálltak, és körbenéztek – tanácstalanul: kinek gyártottuk ezt a sok holmit? Ki vásárol ennyi szükségtelen dolgot?
Ááá! Legyen, mondjuk, egy nő, mert ő egy fokkal hülyébb, mint a férfi (gondolták). Közülük is legyen az, amelyik legalább 30 éves, de családja még nincsen.
Fogjuk meg őt, nincs más dolgunk, mint megdicsérni őt szerencsétlen életéért! Legyen ő az, akinek nem balul sült el a sorsa, hanem: ÍGY AKARTA.
Aki nem bolond, vagy céda, akit nem nem vesz el még a szomszéd kutyája sem, hanem egyszerűen: NEM AKAR férjhez menni. Oké. Eddig stimmel. Fogjuk rá, hogy így akarta. Nem szánni való, nem értéktelen, sőt: különleges!
Tovább! Legyen, mondjuk: akarata. Akarjon: kitörni, a szürkéből! Akár egy ronggyal, amit magára hány. Akasszunk rá mindent, amit csak lehet!
Hát legyen ő az, aki sorsát maga alakította – aki büszke erre – aki különleges – és akinek mindent eladhatunk – hát legyen ő a SZINGLI!
Mondta a marketing és hátradőlt. Néhány évtizedre most van kinek termelnünk.
(kezdőkép: freepik)
