Évekkel ezelőtt furcsa álmom volt.

Egy férfi arca közeledett felém, aztán felébredtem. Nem tanúsítottam nagy jelentőséget neki, úgy gondoltam, csak egy emlékmás, valaki, akit futólag láttam az utcán. Egészen mostanáig.

Munkahelyet váltottam és… Ott volt…
Ott volt az a férfi, akit évekkel ezelőtt láttam.

Akkor villant be az álmom. Száz százalékig biztos voltam benne , hogy előtte sosem találkoztam vele.

Bemutatkozás, tekintet találkozás, határozott kézszorítás, ami gyengéd simuló érzéssel enged el. Ha együtt vagyunk a munkában, fulladásig nevetünk, amikor leülök mellé egy székre, elfog egy furcsa érzés.

Látom, hogyan néz rám ő is.

Tudjátok? Az a csillogó tekintet, nem úgy, mint a dokumentumokra az asztalán vagy mint egy ügyfélre. Aztán jön egy mozdulat. Egy olyan mozdulatsor, amit soha életemben senkinél nem láttam, kivéve saját magamnál még gyerekkoromban. Furcsa volt nagyon.

Mégis ott van a távolságtartás,

tudjuk mindketten, hogy ebből nem lehet
semmi komoly vagy komolytalan.

Tudom, hogy sosem tenné meg az első lépést, mert tudja, hogy férjem van.

Veronika

(kezdőkép: Unsplash)