Előfordul, hogy megbántanak, engem is meg lehet bántani. Akármilyen keménynek nézek is ki, meg tudok bántódni.
Mint mindenkinek a világon nekem is vannak gyenge pontjaim, fájó emlékeim. Persze, ezekkel nem szabad sokáig vacakolni, mert túl mélyre vájják a mérgező fogainkat belénk.
Ami pedig bánt, az belülről emészt,
akkor is ha elsírod magad, és akkor is, ha keményen érvelsz, vagy látszólag lesz@rod.
Jaj, miket ír ez a PinkAnyu? Írott szövegben? Ejnye!.., igen ám, de talán ez a legtalálóbb kifejezés arra, amit váll rándítva mondasz, vagy látszólag teszel.
Mondasz, teszel, reagálsz, de bánt és megsebez.
Nem szeretem azt a mondatot, hogy „Korona igazít!”, mert valahogy közhelyes számomra. A közhelyesség mellett, pedig a megalázottság érzetét kelti bennem, mindenféle koronaigazítások ellenére is. Én nem igazgatok.
Amikor megmondják, mit kéne tenned, vagy mit tehetsz, mit nem csinálsz jól, netán arcodba vágják kéretlenül, mi a bűnöd, hibád, az tud fájni.
Tévedés ne essék,
nem azért fáj, mert van, vagy volna valóság alapja.
És nem is azért fáj, mert nem számítottál rá, hogy beléd rúgnak.
Én speciel mindig számítok a rúgásra, csípésre, gúnyolásra, és beszólásokra is. Hiába mondják azt, tolja felénk a média is, hogy a koronavírus összehozta az embereket, a nyitás miatt összekarolva, mosolyogva élünk eztán! Én nem hiszem el.
Nem azért, mert nem hinnék az emberekben, inkább a viselkedésükben nem hiszek, s azt látom magam körül, hogy
kifordult a négy sarkából a világ.
Nem csak a világ, az emberekben is elbillent valami, és nem mindenkinél a jó irányban.
Eh, mi is az a jó irány, és ki szerint? Persze, ez is nézőpont kérdése.
Van, akinek az agyára ment az otthonlét, és hunyorogva lesi, ki fog rá tüsszenteni, kinek lehet vajon védettségi igazolványa, vagy nem is oltatott.
Van, akinek a hatalmas hirtelen jött szabadság miatt „szaladtak el a lovai”. S akadnak, akik a szabadság miatt, még nagyobb bezártságot, szigort, betartást kapnak családban, vagy munkahelyen.
Nincsen senkinek sem könnyű dolga,
az elmúlt időszakban engem is a be positive tartott életben, a mosolyom ereje vitt előbbre és még előbbre. Mondom ezt úgy, hogy a blogom valahol mélyen eltemetve él már csak bennem, az a blog, ami valamikor majdnem a mindent jelentette.
Szóval, mindenki akarva akaratlanul is változáson ment keresztül.
Igyekszem ennek tudatában felmérni az engem ért sérelmeket és jó dolgokat is. A sérelmek feldolgozása nem könnyű, akárhány éves is vagy, és akármilyen is legyen adott élethelyzeted, lelkiállapotod.
Mit teszek én, ha sérelem, bántás ér?
Meghallom, lehet, nem kellene, de Istenem, baromi jó a fülem, és a lelki füleim is. Mivel
a lelki füleim is igencsak érzékenyek, így kihallok mindent.
Talán olyant is, amit nem kéne, vagy nem is mondtak.
Aztán értékelem. Ki mondta és miért.
Próbálom az ő sérelmeit, nézőpontjait meglátni, és megérteni. Ez sokszor nagyon nehéz, a saját gondolataink elé állítani valakiét, aki éppen belénk rúgott. Aláírom nehéz, és sokan úgy gondolhatják, minek, az ő baja, nem enyém. Ám sajnos az enyém is lesz az ő baja, ha rajtam csattan. Rosszul is vagyok összerakva hatalmas az empátiám, így előbb veszem észre a másik ember sérüléseit, minthogy a magaméval foglalkozzam, amit esetleg éppen ő okozott nekem.
Hiba, lehetne mondani, de hidd el a sérelmek feldolgozásában nem annyira hiba! Sőt, ha nagyon mélyen megvakarod a felületet, lehet, olyant találsz, ami miatt szánni fogod az illetőt, s ez nem kevés elégtételt (akarom mondani, megértést) ad neked.
A következő az, miként mindenki más is, dühöngők, káromkodok, sajnálom magam. Nagyon tudom sajnálni magam, mert én tényleg, de igazán olyan rendes vagyok, és
nem ezt érdemeltem.
Ez egy fajta meggyászolása annak, amit gondolok, érzek. Nagyon komoly feldolgozási folyamat, amikor meglátod magadban a sebezhetőt, és közben elengeded azt, aki vagy. Egy kicsit hagyod zuhanni magad. Megnyalogatni a sebeket, sírni, ahol senki sem lát. Én sokszor ott legbelül, akit csak én ismerek, a legmélyebb zegzugom.
Miközben így érzem magam belül, s dolgozom fel azt, ami történt, ami ért engem,
annyit látnak belőlem, hogy mosolygok,
csak megrázom magam, és már indulok is tovább.
Mi az, amivel segíthetek neked ebben a bántó világban? Mi az, amivel túlélheted?
Értékeld ki, emészd meg, gyászold el, és mosolyogj!
Majd rázd meg magad, és indulj is tovább! (mert mindig van tovább)
(kezdőkép: Unsplash)
