You are currently viewing Csend van, olyan nagy csend van…

Csend van, olyan nagy csend van…

Csend van. Olyan nagy csend van. Kézzelfogható a csend, markolni tudná. De a fejében egyre jobban, hangosabban kiabálnak a gondolatok. Ki akarnak törni, a csend tudtára akarják adni, hogy itt vannak, tudják mit okoz, tudják, hogy a mérhetetlen csend ennyi szomorúságot rejt.

Szeretné beleüvölteni az éjszakába, hogy:  Istenem, miért?!

Miért nem hallja a szerelme szuszogását? Miért nem hallja a lepedő gyűrődését forgolódása közben? Miért nem érzi a belőle áradó megnyugvást? Miért?!

Sikít a lelke. Elképzelhetetlen fájdalommal egyre jobban sikít a lelke.

Némán patakzik a könnye. A csend nyert, behódol neki, némán zokog és csak zokog. Megbénítja az elviselhetetlen fájdalmat adó csend.

Szeretné hallani a szuszogását, szeretné a kezét a kezén érezni. Szeretne reggel azokba a huncut kék szemekbe mosolyogva vidáman nézni. Bevillan neki, amikor olyan peckesen meztelenül sétált be a szobába fürdés után. Örökkévalóságig tudna benne gyönyörködni.

Vajon mondta neki, milyen szép? Mondta neki elégszer, mennyire büszke rá? Vajon tudja?

Úgy szeretné megvédeni mindentől, óvni, védelmezni. Karjaiba zárni s vigasztalni, ha rossz éri. De nem volt képes rá, pont ő okozta a rosszat.

Miért?! Miért csak ilyenkor jön rá az ember, hogy mit veszített? Miért ilyen gyarló? Miért nem becsült? Miért?!

Önmagát ostorozza. Bárcsak visszamehetne az időben. Megbénítja a saját csendje.

Lassan pirkad, zokoghat hangosan, a város életre kel és csak egy lesz a sok ember közül, akik elnyomják a hangját.

De a pirkadat új napot hoz, elűzi a csendet. Reményt ad.

Csupán csak öt betű, de mégis ez a kis szó mennyi mindent hordoz magában. A felkelő napsugarak fokozatosan eloszlatják a fájdalmas csendet adó sötétséget. Reménykedik, hogy így tudja ő is elűzni a rosszakat.

Ahogy telik az idő s várja a megváltó hajnalt, eltökélt szándéka lesz jóvátenni a hibáit, és boldoggá tenni a szeretett férfit. Csak akkor lesz boldog, ha ő is boldog. Mikor majd tudnak megint huncutul nevetni, mikor sózsákot játszanak egymással, amikor kiegészítik egymás mondatait, mint régen. Mikor újult erővel, még erősebben életre kél a szerelem.

Remény. Ezt is jelenti. Az eltökélt szándékot, hogy napsugár legyen.

Tudja, hogy még párszor meg fogja látogatni a nagy csend, de azt is tudja, hogy minden csend után jön a remény. Nem várja szívesen, de reméli, hogy legyőzheti. Hogy minden egyes új nappal közelebb kerülhetnek a boldogsághoz.

Éva

(kezdőkép: Unsplash)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?