Egy szerelmes nő vallomása

Szeretem…

Mindig szeretek megérkezni hozzád. Szeretek, mert ahogy belépek a kapun azt érzem, hazaértem. Mert úgy vársz az ajtóban, mint még senki azelőtt, miközben mosolyogsz és bohókás hangon köszöntesz. Szeretem, hogy az első perctől ott sündörögsz körülöttem, egészen addig, míg be nem megyek a szobába.
Szeretek nálad lenni, mert bármennyi idő is telik el, Te úgy bújsz hozzám azonnal és úgy csókolsz, mintha ez a csoda a mindennapjaink része lenne. Úgy fürkészed a tekintetem, mintha azt akarnád, lássak mindent, főleg belőled.

Szeretem, hogy egy percre sem engeded el a kezem.

Szeretem, ahogy karodba veszel, mert azonnal megnyugszom. Nincs az a tomboló vihar a lelkemben, amit ne csitítanál el. Szeretem, ahogy belém fúrod magad és úgy mesélsz.

Szeretem hallgatni, ahogy dobban a szíved.

Szeretem érezni, hogy az egész lakást belengi az illatod.
Szeretem, ahogy megérintesz.

Szeretem, hogy az első pillanattól veszek el
benned és te bennem.

Mert amikor együtt vagyunk, a lelkünk táncot jár minden egyes alkalommal. Szeretem, ahogy utána szorosan ölelsz, ahogy összeér az arcunk, vagy csak hosszú percekig nézzük egymást. Szeretem, mert ilyenkor szinte beszélgetnek a szemeink, amit az ajkaink és simogatásaink követnek. Soha el nem múló vágyakozás ez, amikor nem vagyunk együtt, bármilyen messze is legyünk egymástól.

Szeretem, ahogy minden pillanatot ki szeretnél élvezni velem. Szeretem, hogy már figyelsz arra, hogy ne nyúlj a telefonodhoz, ha nálad vagyok, csak ha nagyon muszáj. Szeretem ahogy végig mosolyogsz, amikor lelkesen mesélni kezdek. Szeretem, ahogy te is nevetsz, mert nem tudom elmondani nevetés nélkül a történteket.

Szeretem, hogy veled önmagam lehetek.

Szeretem, hogy nem a tökéletesre vágysz, mégis veled azt érezhetem, tökéletes vagyok.

Szeretem azt a nőt, aki melletted lettem.

Szeretem, hogy szeretsz és szeretem, ahogy teszel értünk minden nap, még ha nehéz is. Szeretem, hogy kitartasz velem, mellettem, mellettünk. Szeretem, hogy lerombolod a sztereotípiákat, amik téged kísérnek és szeretem, hogy ezt velem teszed.

Szeretem, hogy önmagad vagy mellettem. Szeretem, hogy vállalod a sebezhetőséged. De nem szeretem, ahogy elmerengsz, és távol jársz néha, mert akkor tudom baj van.

Szeretem, hogy menedékem vagy
és szeretem, hogy menedéked vagyok.

Szeretem, hogy kősziklám vagy, az oltalmazóm. Szeretem, hogy dicsérsz, ha úgy gondolod, megérdemlem, bár szerinted én mindig megérdemlem. Szeretem, ahogy minden percben arra vigyázol, hogy nekem mindenem meglegyen, amíg veled vagyok. Szeretem ahogy beengedsz a világodba, ahogy nem csak meghallgatod, amit mondok, hanem szinte vakon követnéd.

Szeretem, hogy amikor együtt vagyunk megáll az idő, sőt talán visszafelé jár. Szeretem, hogy nehezen akarsz elengedni. Szeretem, ahogy búcsúzol.

De nem szeretek tőled búcsúzni.

Nem szeretem, hogy nélküled
nem tudom, mit hoz a holnap.

Nem szeretek eljönni tőled, mert nem tudom mikor látlak újra. Nem szeretem, hogy te is ezt érzed. Nem szeretem, hogy azonnal hiányzol. Nem szeretek emlékezni a boldogan eltöltött órákra, mert nem tudom, mikor ölelsz legközelebb…Nem szeretem, ha nélküled ér a reggel… Mégis szeretem, hogy mindig te vagy az első és az utolsó gondolatom.

Nem szeretem, hogy távol vagy tőlem,
s én távol vagyok tőled…

De azt tudom, téged szeretlek…

Ányecs

(kezdőkép: Unsplash)

 

One thought on “Egy szerelmes nő vallomása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük