You are currently viewing Egy szóba rejtettem bele mindent, amit mondani szerettem volna

Egy szóba rejtettem bele mindent, amit mondani szerettem volna

Oly sok mindent szeretnék elmondani neked, amiket sosem tehetek meg, és milliónyi bennem a kérdés, amikre sohasem kaphatok választ.

Miért most, miért így, mi volt ennek a tanításnak a célja? Sosem kaphatok válaszokat, tőled biztosan nem. Úgy indult, ahogy a nagy könyvben meg van írva, és olyan kurtán-furcsán lett vége, ami értelmezhetetlen egy olyan valakinek, mint én, aki szíve minden rezdülését beleadta ebbe a kapcsolatba, ha hívhatom annak…

Igazából nincs vége, mert valami még most is húz minket egymás felé, de már semmi sincs, amit adhatnánk a másiknak. Porrá zúztad a szívemet, hangtalan tetteiddel juttattad tudomásomra,hogy nem számítok semmit, hogy sosem voltam fontos, hogy minden, amit hittem rólunk és rólad, csak egy illúzió volt, egy álomkép, amit magaménak akartam tudni.

Néha elmerengek rajta, hogyan fordulhat ekkorát a kocka egy év alatt. Egy éve ilyenkor megőrültünk egymásért, megzabolázhatatlanul kergettük a vágyainkat és érzéseinket. A szavaid a fülemben csengenek most is, pedig rég nem szólsz hozzám úgy.

Hogyan kell elengedni valakit, akit nem zárhatsz ki az életedből, akit látnod kell, akihez szólnod kell, aki maga sem engedett még el, talán pont ugyanezért. Sokkal tovább tartott, mint hittem, és sokkal nehezebb volt. Mikor erősnek éreztem magam, akkor mindig arcon csapott veled az élet, szinte hallottam, ahogy kacag. Erős vagy, mi? Lássuk, meddig bírod!

Nem bírtam, összeomlottam, majd újra építettem magam, sokszor… túl sokszor.

Viszont minden alkalommal egy kicsit közelebb jutottam a végső elengedéshez. Már nem téged akarlak elengedni, csak ami veled járt. Téged nem lehet, mert minél jobban dolgozunk ezen, annál hamarabb történik megint valami. Egy cinkos összepillantás, egy véletlen érintés, egy szófordulat, amit csak mi értünk. Az érzéseimet kellett szélnek eresztenem, és a megmaradt vágyaimat eltemetni, hogy túlélhessem, amit egymásnak okoztunk.

Már nincs harag, nincs tehetetlen düh, pillangók sincsenek, és reszketés sem, ahogy megérintesz. A rossz és a jó is elveszett, és soha nem jöhet vissza, sosem lesz már a miénk a varázs. Annyi mindent szerettem volna még adni, még volt bennünk más is, tudom, éreztem. Még most is van, ezt is tudom… benne van a tétova mozdulatokban, a nagy levegővételekben, amiknek a végén a szavak mégis bennünk rekednek. Azok a szavak, amiket sosem fogunk egymásnak mondani, az az érzés, amit sosem érezhetünk egymás iránt már…

Olyan sok mindent szeretnék elmondani neked, de azt hiszem, egy szóval elmondhatok mindent, amit ez az egy év magában rejt…

Szerettelek.

Chria

(kezdőkép: Unsplash)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?