Egy vörössel kezdtem és egy másik vörössel fejeztem be a napom

„Az a mosoly! Az az átkozott mosoly!” – fakad ki Hannah, a 13 okom volt című sorozat főszereplője egy monológban.

Bizony, egy mosoly, egy jól elkapott mosoly, ami rád villan, sokszor alaposan felforgatja az életed. Én már csak tudom, hiszen kétszer is megesett velem.

Pára úszik a fák között, és amikor a nyitott, füves részre érek, ott is úgy ereszkedik le lassan a magasból, mint egy elejtett zsebkendő, ami szép lassan, könnyedén hullik alá. Egy kis szigeten, a Kis-Duna mellett visz az út, egy horgásztanyánál, ahol egy aprócska színpadot is felállítottak. Arra a fesztiválra emlékeztet, ahol hét éve voltam dolgozni, Németországban. Igaz, az egy tó mellett volt, és persze jóval nagyobb területen. Oda is az átkozott mosoly(ok) miatt jutottam el…

-Üljünk oda, az „óraszerelő” sráchoz! – indítványozza Pepe barátom és az egyetlen szabad asztalra mutat a krimóban, ahol egy „felkészült” delikvens éppen a bal karját az asztalon pihentetve, arra ráborulva „vizsgálja a pontos időt” – csukott szemmel.

Miért is ne ülhetnénk le oda? Le is ülünk. Másfél korty ital után aztán az addig üresnek tűnt boksz hirtelen benépesedik, két lány telepszik le mellénk: egy kicsit fiús, barna, rövid hajú lány keménykalapban, és egy feltűnő szépségű, egzotikus, festett vörös hajú lány, hófehér bőrrel.

Utóbbinak gyanúsan csillog a szeme – úgy sejtem, a folyadékok már megtették a hatásukat. A jelek szerint vagy ők ültek korábban az asztalnál, és az óraszerelő a cigarettaszünet alatt itt talált menedéket, vagy egyszerűen csak látták, hogy van két szabad hely, és feltehetőleg egyikünk sem emberevő, így odaültek hozzánk.

Röviddel a „nagy találkozás” után én törtem meg a csendet, egyszerűen átnyúlva az asztalon, hogy bemutatkozzak nekik.

-Fruzsi-mondta a kalapos barna.

-Ah, Fruzsina– ismételtem.Január elseje. A név jelentése boldogság.

-Zsófi- mutatkozott be a vörös lány.

-Ah, neked kétszer is van névnapod: május 15-én és szeptember 17-én. A név pedig bölcsességet jelent.

(Régen rádióban dolgoztam, kb. hét évig, ott minden nap elmondtuk, milyen névnap esik aznapra, mi a név jelentése, honnan származik…)

… aztán a következő cigiszünetre már együtt mentünk fel, és mindenféléről beszélgettünk József Attilától kezdve az impresszionista képzőművészetig.

Hozzáteszem, akkoriban éppen egy tanfolyam végén jártam, de kilátástalanul álltam a jövő előtt: munkám nem volt, a nyelvvizsgára készültem, szóval… Összességében elég nagy lúzernek éreztem magam, hogy oké, hogy jól vettem egy akadályt, de még melóm sincs…

Erre jött két lány, 19 évesek, aranyosak, intelligensek, és nem egy örök vesztest láttak bennem, nem egy bukott újságírót, bukott alkotót, hanem valakit, aki ismeri az irodalmat és bármiről beszélget velük, könyveket olvas… – és számukra ez értéket jelentett.

A lányokhoz még visszatérünk.

Néhány hónappal később nagyjából ugyanabban a hullámvölgyben voltam: továbbra sem tudtam megfelelő munkát találni, úgy éreztem, valahogy semmi sem akar sikerülni. Lazításként elmentem egy koncertre a barátaimmal.

Ahogy szép lassan kezdett feloldódni bennem az erjesztett cukor, szétáradt a zene is bennem, éreztem, hogy egyre inkább felszívom, aztán átengedem és kilélegzem a dallamokat… Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy gondoltam, megvizsgálom, milyen a hölgykoszorú a közönségben.

Nem kell sokáig „pásztáznom”, hirtelen rám villan egy kihívó tekintet és… egy gyönyörű mosoly.

Ahogy Fruzsi mondaná: „Mindenre igen” mosoly. „Odamenjek hozzá?” -kérdem magamtól. A belső hang helyett valószínűleg a megivott fröccs(ök) felel(nek): „Ha szeretne valamit, majd idejön ő.”

Alig hogy végigfutott a fejemben ez a gondolat, a lány ott is termett mellettem.

Szerencsém volt – ahogy évekkel később megfogalmazta. Vagy nevezd, aminek akarod; de az a lány látott bennem valamit, nem egy munkanélküli vesztes voltam a szemében. Ez erőt adott később is, amikor végre elhelyezkedtem.

A meló minden volt, csak nem könnyű: rengeteg kihívásnak kellett megfelelni, de (mivel ekkoriban már négy éve csináltam) úgy tűnik, sikerült megoldani valahogy.

Az az átkozott mosoly… talán mégsem volt olyan átkozott.

A munkahelyen ismertem meg a lányt is, akit később elvettem; akitől később elváltam.

Mikor megromlottak a dolgok, valami hirtelen ötlettől vezérelve írtam neki, pedig évek óta nem beszéltünk. Azóta pedig egyszer-egyszer munka előtt együtt kávézunk a felső sétányon, egy padon, élvezve a május végi kellemes reggeleket.

Jóleső érzés, hogy legalább van valaki, aki támogat. Úgy néz ki, az estét pedig egy másik régi barátommal töltöm. Micsoda recept: kezdd a napot egy vörös hajú lánnyal, és fejezd be egy másik vörössel! Gondolom sejted, hogy a másik vörös az, akit annak idején a kocsmában ismertem meg.

Az elmúlt négy évben kettejükkel hol együtt, hol külön-külön találkoztam: mármint Fruzsival, akinek január 1-jén van a névnapja, és Zsófival, aki vörös hajú és kétszer is névnapozhat egy évben. Vele az elmúlt években sajátos hagyományt alakítottunk ki: úriember lévén mindig hazakísérem őt. Eleinte a kapuig, aztán poénból a liftig, nehogy a kapu és a lift közti néhány méteren valami váratlan rossz dolog történjen.

Most pedig itt ül velem szemben, és bár kicsit szomorúnak tűnik, talán még szebb, mint volt: gyönyörű a világos bőre, ami kiemeli a szeme kékségét, amiben valami megtört fény csillog. Mint az Incubus dalában: „az óceán, akár egy kék takaró/amire egy kéz gyémántot szórt”.

Egy vörös lánnyal kezdem a napot és egy vörös lánnyal zárom. Az egyikkel kávét ittunk ébresztőnek, a másikkal sört és tequilát búfelejtőnek. Itt ül ez a lány, négy éve a barátom, és nem egy válófélben levő lúzert lát bennem, hanem valakit, akire érdemes rászánnia az idejét, akit méltónak tart a bizalmára…

Ha nincs munkád, vagy éppen egy szakítás után vagy, úgy érzed, ez határoz meg téged: nem vagy teljes, elvesztettél valamit, ami a részed volt, ami hozzád tartozott; de ettől még nem biztos, hogy mindenki olyan vesztesnek lát, mint amilyennek Te látod magad.

Erre tanított az az átkozott mosoly… az a két „átkozott” mosoly.

Csetnegi László

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.