8 éve annak, hogy könnyes szemeimen keresztül végig néztem, ahogy elhajtasz a kocsival, szívemet utána kötve és végig rángatva az aszfalton (legalábbis az érzés olyan volt).

Még ennyi idő után is gyötörsz engem, bár Te nem is tudsz róla. Hol álmomban, hol a gondolataimban, hol egy régi ismerős, hol az élet hozza úgy, hogy halljak rólad, de valahogy mindig megjelensz, pedig még el is költöztem… és mégis

újra meg újra feltéped a sebeimet, amit sok évvel ezelőtt okoztál.

És most újra itt vagy az álmomban, elhúzod előttem a mézes madzagot, hogy újra együtt leszünk. Olyan élethű… annyira valóságos, hogy mikor felkelek belefájdul a szívem, amikor meglátom, hogy nem te fekszel mellettem, hanem valaki más…

Nem engeded, hogy más tegyen boldoggá, hogy más szeressen engem… persze nem direkt csináltad ezt velem, és emiatt nem is tudnék haragudni rád.

De azon a fülledt nyári napon, mikor elengedted a kezem, akkor magaddal vitted azt az énem, akinek lett volna esélye arra, hogy újra szerelembe essen.

Dia

(kezdőkép: Unsplash)