Tudtam, hogy nincs túl sok esélyem nálad, hisz kijelentetted: „Nem szeretnék kapcsolatot.”
Így a kezembe vettem az irányítást. Legalábbis azt hittem, hogy játszhatunk úgy, ahogy én szeretnék.
Nőnap alkalmából gondoltam, megajándékozom magam, nő vagyok, így csak megérdemlem.
Te lettél volna az ajándék…. És meg is kaptalak. Órákon át szeretkeztünk és elmerültünk egymásban.
„Enyém leszel. Enyém vagy.” Gondoltam én. Ezek után magadhoz húztál és beszélni kezdtél. Sosem beszéltél magadról, de most képes voltál megnyílni. „Hát nem romantikus?”– kérdezted.
Csak még jobban hozzád bújtam és próbáltam magamba szívni a bőröd illatát, a hangod selymét, szempilláid és arcod ívét, csókos ajkaid.
Nem így akartam.
Azt akartam, hogy egy éjszaka légy,
hogy ne lehess több, mint egy kis kilengés az életemben.
Te hű maradtál önmagadhoz és hirtelen felocsúdtál. Elengedtél és felöltöztél. Hazavittél és megköszönted az éjszakát.
Az ajándékom így semmisítetted meg.
Álltam és néztem utánad, tudtam, hogy nem vagy elég. Kevés volt ez belőled. Magamnak hazudtam, mikor ki akartalak használni, mert te használtál ki engem.
Forró könnycseppek áztatták arcom és tudtam, végem.
Beléd szerettem. És te tudtad ezt.
Csak téged nem érdekelt. Mert te önző vagy!
Így többet már nem kérek és nem is várok ajándékot. Mert számomra azt te jelentenéd. Többet soha nem kapok ajándékot… Elvitted mindenem, amit irántad éreztem. Elképesztő, hogy percek alatt egy hatalmas szerelmet tiportál el.
Nem szeretek azóta sem senkit, és téged sem fognak úgy szeretni, ahogy én szerettelek. Szerettelek csendben, szerettelek vadul és szenvedélyesen, szerettelek könnyek között és szerettelek mosolyogva.
Szeretni néha fáj, főleg téged!
Fájsz…éjjel, nappal, kimondhatatlanul…
Ne adj több ajándékot!
M.
