Épp csak elváltunk, mégsem tudok másra gondolni, csak rád.
Tudom, este újra látlak. De addig bármit tegyek, csak te jársz az eszemben.
Mint egy dallam, amit nem lehet elfelejteni. Mint az éhség, ha kínoz…
Az embereknek fogalmuk sincs erről, hisz beszélek, dolgozom, létezem,
mint bármikor máskor – de belül
csak te vagy.
Mint egy mindent elhomályosító fátyol, ülsz a gondolataimon. Rajtad kívül nem létezik semmi más.
A világ csak valami, amin át kell küzdenem magam érted, az idő csak egy akadály, ami eltávolít tőled.
Tudom, lassan este lesz, és újra látlak.
Átölelsz majd, és a karjaidban újra otthon leszek végre…
De egész nap azt kívánom, bárcsak telne gyorsabban az idő.
Clara
