Ha nem vagyok tökéletes, megcsal. Ha túl tökéletes vagyok, akkor is?

Lehet, csak én látom így – adná a jó Isten -, de ez a két állítás menetrendszerűen visszaköszön a nők köréből. Megcsalták vagy elhagyták, mert nem volt elég jó. De ha túl jónak bizonyult, ugyanerre a sorsra került. Hát semmi sem jó a férfiaknak?!

Kétségkívül hozzátartozik a nőkhöz a gondoskodás és a gyengédség. Ezekkel a hajlamokkal, tulajdonságokkal születünk, majd ezeket nevelik belénk, és emlékeztetnek bennünket: mindig ez volt a sorsa, „feladata” a nőknek. Igaz, ma már rengeteg nő szeretne kitörni a hagyományos szerepéből, hogy ne csak feleség és anya legyen, hanem akár üzletasszony vagy sikeres nő. Egyik szereppel sincs baj, mindenki bújjon abba, amelyikbe jól esik.

Ámde a kisfiúk fülébe is belesuttogták, milyen az ideális feleség, és ha szerencséjük volt, még láthattak is egyet a háznál. Így egy rétegnél még mindig erősen él a meggyőződés: az asszony helye otthon van. De minimum az a feladata, hogy kielégítse urának és parancsolójának az igényeit. Az összeset.

Szexi hancúrdresszben aludjon, egyik kezében fakanállal, a másikban vasalóval.

És van, aki megteszi! Így nevelték, tetszenek neki ezek a hagyományos értékek vagy a férje elvárásainak igyekszik megfelelni. Én is látok magam körül olyan Bree Van de Kampeket, akik nyolckarú Siva isten gyermekei, és mosnak, főznek, takarítanak, esetleg gyereket nevelnek, keményen dolgoznak, az ágyban is teljesítenek, szóval szanaszét gürizik magukat a család, illetve a házastársa boldogságáért.

Az megint más kérdés, hogy mennyire élvezik ezt és vannak, akik belül már elrohadtak, mivel a saját lelkük kertjét elfelejtették ápolni.

Aztán jön a derült égből villámcsapás: megcsalják őket. Vagy lelécel a ház ura, és beközli: túl jó vagy nekem. Túl tökéletes. Túl kiszámítható. Mi van?! Ízlelgessük a szavakat.

TÚL. TÖKÉLETES. VAGY.

Hát meg még a jó édes anyámat, nem? – gondolhatja az a nő, akihez ezt hozzá vágják. Hát nincs az feleség, aki miután felocsúdott, ne akarná egy killbilles mozdulattal elválasztani hitvese nyakát a fejétől. Hiszen éveken át a maximumot tolta azért, hogy a férje elégedett legyen vele, elvégre így szól a tantétel: ha otthon mindent megkap, nem megy máshova.

Na, és ilyenkor mizu? Talált egy kiskaput? Vagy mit nem kapott meg? Miért nem tudott szólni: „Aranyszerelmem, néha vesszünk már össze vagy, égesd oda a kaját, és ne légy már TÚL TÖKÉLETES, mert a falra mászom.” Nem, csak félrekekszel, összecsomagol, és szanaszét zúzza a nőt egy ilyen kijelentéssel.

Gondolnánk, biztos szerencsésebb azok, akik nem tesznek meg mindent a teremtés koronájáért. Meg a lófityfenét! Tőlük is ugyanazt hallom: megcsalták. Elhagyták. Nem vágytak a hagyományos szerepre, nem mondtak le önmagukról és a vágyaikról, nem rendelték alá magukat a férj akaratának, de ugyanúgy gondoskodtak a családról is.

Aztán mégis azt kellett hallaniuk: ez nekem kevés. Ennél több kell. Nincs elég szex. Nem figyelsz rám eléggé.

Nem vagy ELÉG nőies.

Már nem vagy olyan izgalmas, kalandos, életrevaló, bulizós, mint mikor összejöttünk. (Mert te biztos ugyanaz az ember vagy, aki az első héten voltál, mikor összejöttünk tíz évvel ezelőtt, ugye?)

Még ha van is valami a szavaiban, akkor is: mi a francért nem tudta azt mondani időben, hogy „Tündérmókusom, ez nekem nem elég, amit nyújtasz, nyúlj már kicsit a lelked mélyébe, és pakolj ki nekem többet belőle.” Nem, megint csak előbb a félrelépés, majd a kámforrá válás.

Tisztelet azon kevés kivételnek, akik képesek előbb szólni a problémáról, és lépéseket tenni a kapcsolat javításának érdekében, és még talán a megcsalás részét is kihagyja. De néha komolyan úgy tűnik, mintha valami tudattalan programot követnének egyesek, és kötelezőnek érzik ripityára törni a női lelket.

Megnézve a két esetet – ami valójában rengeteg – felmerül a kérdés: hát mi a fészkes fenét akarnak a férfiak? Semmi sem jó nekik? Ha túl jó a nő, az a baj, ha meg nem, akkor az? Biztos akad ennek fordított esete is, de annak a híre valahogy nem ömlik az emberre a nagyvilágból. Márpedig ezzel találkozni az ismerősök körében, a közvetlen környezetben, és a közösségi oldalakon is ez árad.

Oké, nem ismerünk minden részletet, nem tudhatjuk, pontosan mi történt, de akik esetén igen, és tényleg az derül ki, túl jó volt vagy túl kevés, annál magyarázza már meg valaki: miért nem volt jó? Vagy ha nem is jó, miért kell a lélektörős-érvágós forgatókönyvet alkalmazni?

Ezek alapján egyedül az biztos: semmire sincs garancia. Beleteheted te az éveidet, az összes energiádat, a beleidet a házasságodba. Lehetsz akármilyen hibátlan feleség, akkor is félrekacsinthatnak. Azt is megteheted, hogy félig tolod a kapcsolatod szekerét, és félig a sajátodat, ugyanúgy kitéphetik a szívedet, és ráléphetnek. Senkit sem akarok riogatni, hiszen hála az égnek, amilyen sok szomorú sztorit hallani, annyi örömtelit is. De ha nincs kommunikáció, tisztelet és őszinteség a kapcsolatban, akkor ez történik az emberekkel.

Ott tartunk, hogy látszólag semmi sem jó a férfiaknak. Akkor mégis mit lehet tenni? Igazából semmit. Nem kell még egy ezredik íratlan szabály is, hogy még ezt is meg kell tenni a férfi szerelméért. Annak semmi értelme, ha egyedül pakolod tele a szerelmetek kosarát, míg ő néha-néha bedob valamit, és talán azt sem becsüli, amit eddig beleraktál, sőt: nem is kérte, ugyanis neki a fele is bőven elég.

Hagyjuk már ezt a görcsös felelj meg a férjednek kényszert,

mert ha nem teszed, megcsal vagy lelép.

Rettegni akarsz a házasságodban vagy inkább boldog lennél? Az utóbbi? Akkor felelj meg inkább önmagadnak!

Igen, bármilyen egyszerűen is hangozzék: csak érezd jól magad! Ha nem vagy boldog attól, hogy a tökéletes feleséget adod, hát ne tedd. Ha többet akarsz tenni a kapcsolatért, tedd azt. De mindent saját magadért tegyél. Mert mint láthatod, a férfi minden esetben elhagyhat, ha el akar. Te sosem fogod magadat.

Ezért ne feledkezz meg soha arról: te vagy önmagad leghűségesebb társa.

Wadolowski-Balogh Orsolya

(kezdőkép: Pexels)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.