De mit? Röppent fel kérdésem felé, akivel úgy tűnik, ebben a kérdésben mindenképpen egy cipőben járunk.
Mit is kérjek? Mi is lenne az első, ha megkaphatnám?
Hiszen megkaphatjuk. Tegyük fel, igaz az, hogy “Kérd és adatik.”
Te kéred? Hiszen megadatik, bármit kérhetsz, a tiéd lehet. Ugye nem mered. Hirtelen keresed a gondolatok között az igazit, aztán miután jól kikutakodtad magad, elhatározod: majd holnap. Na jó, átgondolom.
Ez egy nagyobb projekt, minthogy elkapkodjam. Mi van, ha nem jól kérek? Ha nem azt kérem, amire szükségem van?
Kérd már, az Istenért, mond ki végre, mit adjak?
Hááát… talán tanácsot. Igaz, ez valami elvont, és a tanács sem az igazi, mert azt magadnak adod, nekem inkább elmondod, mit nem valósítottál meg. Tehát ne. Ne adj tanácsot, kösz, adtak már néhányan, bár igazán nem is kértem.
Akkor mit?
Jajjj, hogy mindig ezt kérdezed. Nem tudom. Fogalmam sincs. Régen egy cipőt kértem volna. Vagy a nercet. De most nem merek nyugalmat kérni, sem időt, sem türelmet. Mert mind olyan elérhetetlen. Mit kérjek? Na, gondolkodom rajt. Kérek akkor holnap. Addigra kitalálom.
Ahogy érzed. – tárta ki karját az ég – Pedig én ma, amit kérsz, megadtam volna.
(kezdőkép: freepik)
