Mindig volt otthonról ennivalóm, de rendeltem, mert reméltem, hogy te hozod majd ki… Kölcsönös volt a vonzalom az első pillanattól.
És kb. a hatodik kiszállítás alkalmával el is hívtál a várva várt első randira. Felvetettem a mozi ötletét, mert december volt, mégse sétálgassunk a hidegben… A filmet rám bíztad, én foglaltam le a jegyeket.
A randin is stimmelt minden, soha senkivel nem voltam ennyire egy hullámhosszon. 30 perccel a film kezdete előtt a mozipénztárnál illedelmesen előre engedtél, hiszen az én nevemen volt a foglalás.
Fura volt, de kifizettem a jegyeket. Majd a rágcsát is.
Nagyon kellemes volt minden perc, amit veled töltöttem. A szomszéd kerületben laktál, még közel is voltunk egymáshoz.
A következő alkalommal kirándulni mentünk. Apróm is volt a parkolóórába, mert neked pont nem volt. Aztán meghívtalak ebédre. Büszke voltam a szép lakásomra, amit igaz, hogy családi és banki segítséggel, de meg tudtam venni.
Mindketten keményen dolgoztunk, s tudom, hogy neked is volt pénzed bőven, hiszen büszkén kérkedtél vele.
Újabb kirándulás következett… Ez alkalommal egy parkba, ahol belépődíj is volt. A jegypénztárhoz érve a pénztárcád a kocsiban maradt. Sebaj, gondoltam, itt az enyém.
Hazafelé megéheztem, felvetettem egy gyorskaja ötletét. Beálltunk a sorba, megbeszéltük, ki mit eszik. Sorra kerültünk. Vagyis csak sorra kerültem. Mert míg a sorban állás közben én elmélyültem a gondolataimban, te kiálltál mellőlem és leültél egy asztalhoz.
Kikértem a kaját és fizettem. Nekem volt kellemetlen, hogy férfi létedre hagyod, hogy mindenhol én vegyem elő a bankkártyámat. Elfogyasztottuk az ételt és elindultunk haza.
Mivel hosszú kiránduláson voltunk, gondoltam megkérdezem, hogy beszálljak-e a benzinköltségbe.
Amikor azt a választ kaptam, hogy „Igen, adhatsz egy ötöst”, majdnem kiestem az ülésből. De odaadtam, nehogy azt gondold, ingyenélő vagyok és te szépen zsebre is vágtad.
Aznap este viszont nagyon sokat gondolkodtam. Illünk mi egymáshoz? Ha hozzám költöznél a szüleidtől, vajon beleadnál-e a rezsibe?
Nagyon fájt, de úgy döntöttem, ezt már nem akarom megtudni.
Amikor legközelebb sétálni mentünk, elmondtam, hogy nem szeretnék többet találkozni és azt is, hogy miért, felháborodva azt mondtad nekem: „Minek fizessek én bármit is, ha te készségesen megteszed helyettem. Én sokkal jobban szeretem esténként megnézni a bankszámlámat és örömmel nyugtázni, hogy egy forint sem fogyott róla.”
Ebben a pillanatban tudtam, hogy jól döntöttem, és hiába voltunk annyira egy hullámhosszon sok dologban, ezt nem tudtam elfogadni.
Persze utólag már tudom, hogy hülye voltam, de higgyétek el, abban a pillanatban nem gondolkozol, azt hiszed, hogy ilyen mindenkivel előfordul, nem kell nagy ügyet csinálni belőle… Elvakít a nem is tudom, micsoda, próbálod a másikat mentegetni saját magad előtt, közben pedig hagyod, hogy kihasználja a jóhiszeműségedet.
Most már tudom, hogy bármennyire is tetszeni fog egy pasi, ez nekem jó teszt lesz már az elején. Természetesen nem várom, hogy bárki el- vagy kitartson, de ha hagyja –főleg az első randin-, hogy fizessek neki is, akkor egészen biztosan nem úriember.
Lívia
(kezdőkép: unsplash)
Az a ferfi aki az elsô alkalommal elvárja hogy fizess akár magad részét, akár (döbbenetes) mindkettôtökét, már második randi esélyet nem szabad hogy kapjon. Én magyarázatot sem adnëk neki, randi alatt kell lelépni, otthagyni pl az étteremben.