Köszönöm, hogy velem tartasz a közös utunkon

Annyiszor próbáltam leírni a leírhatatlant, megfogalmazni a megfogalmazhatatlant, körülírni, amit nem lehet, hisz képtelenség szavakba foglalni mindazt, amit irántad érzek.

Megcáfoltál mindent, amit korábban a szerelemről hittem. Te olyannak látsz engem, amilyennek senki korábban. A lelkem látod meztelen, a sebeket, melyeket olyan gyakran próbáltam előled elrejteni, hisz akkor még nem tudtam, előtted nem kell másnak mutatnom magam, mert érzem, hogy minden részemet pontosan úgy szereted amilyen.

Olyan természetességgel léptél az életembe, mintha soha, egyetlen percet sem töltöttem volna nélküled. Már nem is emlékszem milyen volt, mikor nem voltál. Csak azt tudom, hogy minden pillanatban szárnyal a szívem, ha veled lehetek. Szeretlek álmodban csak nézni és hagyni, hogy könnycseppek áztassák az arcom arra gondolva, mennyire hálás vagyok, hogy vagy nekem. Most már úgy érzem, minden útelágazásnak, minden fájdalomnak, minden kételynek, amit valaha éreztem volt értelme.

Hisz így sikerült elérnem azt, hogy készen álljak rád.

És most, hogy végre itt vagy, itt vagyunk, úgy érzem, bármire képes vagyok. Volt, hogy dacos voltam korábban, csalódott és volt, hogy feladtam minden reményt arra vonatkozóan, hogy valahol a világban van egy férfi, a maga egyszerűségében, akinek a szíve teljesen kiegészíti az enyémet. Majd megismertelek téged és minden értelmet nyert.

Elképesztő izgalommal nézek a jövőnk felé, hisz a közös utunknak még annyira a legelején lépkedünk. Annyi minden vár még ránk, az élet legcsodálatosabb dolgai, amiket együtt élhetünk meg, viharok, amelyeknél egymás kezét fogva érjük majd el, hogy újra süssön a nap.

Tiszta szívemből érzem, hogy érted megéri az élet. Köszönöm, hogy vagy nekem.

Barackmag

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük