Két tonna nehezékkel a gyomromban érkeztem haza. Rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer a farkas bőrébe bújok és még csak nem is Piroskáéba.
A derekán vágott (jajjj!) ruhában vágtam neki saját szombat esti kalandomnak.
Annak idején combig felhasított szoknyában, de inkább hasított bőr miniben, amit aztán kézről kézre adtunk egymásnak, hogy minden szombaton más örülhessen magának, amiért a diszkó legszexibb csaja.
Hát én ma éjjel cseppet sem voltam az, sokkal inkább a legnagyobb hasat növesztő vendége egy lakodalomnak. Egy a hasamnál (totál be-)szűkülő ruhában, amiben eleve beirdalt húscafatokat láthattál a testem körül már érkezéskor is, hát még a vacsora alatt, a menyasszonytáncon és még négy órával az esemény után is.
Ne kérdezd, miért mostam ki kézzel, esőben, az esküvő napján az egy hete biztosítékként szolgáló bő, csinos, minden idomot okosan takaró ruhámat. Ami minden cipőmhöz passzolt (volna), de főleg egy lakodalmi öt fogásos vacsorához.
Ne kérdezd, miért vasaltam ki a család összes esélyes ruháját az estére és untam meg a vasalást a saját legtutibb darabomnál, miért nem tettem be a négy pár cipő mellé a vasalót, de legalább egy hajszárítót, hogy kéznél lehessen a saját mentőövem, miért is nem jutott eszembe, hogyan bírok szenvedni manapság önmagában egy ételtől, hát még egy menüsortól.
Hogyan is érthetnéd, ha én sem, hogy miért akasztottam le a gardrób rengetegéből azt, amelyikben tíz kilós parizerrúd mindkét karom, átlátszik a bugyim és amely félreszabott (nehogy csúnyát mondjak) rongy a sohasem volt szép, de legalább a koromra emlékeztető térdeimet villantja.
Azt se kérdezd, közel ötven évesen miért nem tudok egy ekkora dobon diszkréten egy szelepet megnyitni, vagy a naplementeimádat helyett még frissibe’ egy egészségügyi sétát tenni, azt meg pláne ne kérdezd, aki ekkorra állat, hogy refluxos létére elmegy egy derekánál/-/ba/-be vágott ruhában egy lakodalomba, az miért ül egyáltalán asztalhoz, de főleg miért áll sorba háromszor is, hogy a teljes menü öt variációját megkóstolja. Talán mert már akkor elszoritotta az ereimet a cérna, hogy ne tudjak gondolkodni, csak zabáljak.
Hacsak zabáltam volna!
De hozzá még szép, hogy kólát ittam, hiszen szombat is meg lagzi is van – úgyhogy kettőt -, na de ha már így szenvedek egy kávét is – meg még egyet, igaz a másodikat csak hogy mégis meg tudjam kóstolni az őrségi tökmagtortát, pedig ekkor már órák óta a szék karfáját markoltam – de hát igazi cukrászati remekműről, egy díjnyertes országtortáról van szó, csak nem jajgatok holmi puffadás miatt.
Úgyhogy bérbe vettem az uborkás és citromleves kancsókat, hiszen jól emlékeztem, hogy ezek mind lúgosítanak, csak az nem jutott ebbe a tetején is csaknem elszorított testem eszébe, hogy ha folyton vizet iszom, akkor folyton wc-re is kell járnom. Harmincszor minimum, egy lakodalomban.
Igazából nagyon szép és szuper jó élmény volt, leszámítva azt a két órát, ami alatt eljutottam a konyhából a fürdőkádig – persze, hogy két órába telt, hiszen ebből egyet azon gondolkodtam, ez most akkor epeömlés-e, vagy sokkot kapott – ahogy figyelmeztetnek karácsonykor a nagy zabálásokra – a hasnyálmirigyem, és ne kelljen-e inkább a kijárat felé indulnom, ahol előbb megtalál a mentő…
És akkor bevillant, milyen lenne, ha éjjel háromkor nem azért vinnének be, mert mondjuk jól éreztem magam, hanem mert egy zabagép vagyok…
Mit mondok az ügyeletes orvosnak, miért ettem még rá az amúgy is úszógumiként gyarapodó zsírcsoportra, aztán miért nem jutott eszembe derekánál fogva letépni magamról az összes belemet és tartalmát már életveszélyesen elszorító ruhadarabot, de különben mi a …ért nem gurultam le a hegyről még a torta előtt, ha már amúgy sem kellett volna autó a seggem alá, mert formailag abszolút el tudtam volna bánni a kőszegi hegy összes lejtőjével…
Úgyhogy inkább irányt módosítottam, bearaszoltam hasamat magam előtt tartva a fürdőbe, nyöszörögve kértem Gyulától egy pohár életmentő vizet – hogy ettől a két decitől is négy litert adjak egész éjjel a fajansznak -, aztán eszembe jutott, amikor már a kezemet sem tudtam felemelni (a hasfájástól) a hajmosáshoz, hogy milyen lenne, ha most emiatt a görbe estém miatt mégiscsak kimosnák bent a gyomromat és nyöghetnék hajnalig a rehabon a többi detoxossal…
Úgyhogy úgy döntöttem, ha már egyébként is itt tartok, miért ne igyak egy pálinkát, hogy az szétcsapassa, ne csak a gázokat, hanem a gázos gondolataimat is az agyamban.
Nade minden jól is alakult, hiszen e harakiri után ma kivételesen fél hétig (négytől, mint egy szexi szombat éjszakán), akárcsak egy magzat a mama hasában, aludtam.
Engem többet ne hívjatok lagziba, vagy ültessetek le nyugodtan a bejárati ajtóban.
(kezdőkép: freepik)
