Tudtam, eljön majd ez a nap is egyszer, hiszen csak pár utca választ el minket, de reméltem, hogy nem ilyen hamar, sőt ha a sors elég kegyes, akkor csak egy következő életben.

Az út túloldalán mentél, elválasztott minket az úttest, de valójában sokkal nagyobb volt a távolság. Ugyanolyan rideg és semmilyen voltál, mint a szakításunk. Csak 2 mondat: „Nincs jövője, meguntam” „Nincs jövője, elfáradtam” -ennyivel zártuk le.

Végigfutott rajtam egy nyilalló fájdalom, villámcsapásként ért, hogy egyszer szerettelek, hogy volt olyan, hogy átszaladtam volna az úton miattad. De most csak sétáltam tovább és néztelek, miközben te csak vigyorogva átintegettél felém. Hagytalak elmenni, nem csak azért, mert te már nem voltál rám kíváncsi, hanem mert tudtam, ha csak egyet is lépek feléd, szétnyílik alattam a föld.

Abban a 2 percben kavarogtak a gondolatok, újra záporoztak rám a kegyetlen szavaid, amikkel olyan mély sebeket ejtettél. Hogy még a búcsúkor is csak bántottál, az érzés, hogy  sosem voltam neked elég jó, hogy talán azért történt mindez, mert bár próbáltál, nem tudtál megváltoztatni, nem hódoltam be neked, nem adtam meg azt a fajta irányítást az életem, tetteim, gondolataim felett, mint amit te megszoktál.

Ha rád gondolok, ha erre a 2 percre, amit ma átéltem csak annyi fogalmazódik meg bennem, nem kellettem eléggé, és amit  te velem tettél, felveti a kérdést: fogok-e valakinek egyáltalán eléggé kelleni.

Nem csak arra vagyok-e jó, amit te elhitettél velem, hogy kitöltsék velem az üres időket, ahogy szerintem te tetted. És bár nem hiszed, de te a világot jelentetted nekem, minden egyes mosolyod, érintésed, azok a csodás kék szemeid, minden perc, amit rám szántál…

Ahogy elhaladtál és lassan eltűntél végül a kapuban, ahova érkeztél, úgy láttam egyre tisztábban, hogy mégis talán sosem leszel nekem kevésbé fontos, de el kellett zárnom lelkemnek azon fiókjába, ahonnan már nem bánthatsz többet.

Elengedtelek, hogy a helyed valaki olyan vegye át, akinek megéri a felszín alá nézni és végre engem is meglát. Egyszer talán már csak egy emlék leszel, aki kisétált az életemből…

Ányecs

(kezdőkép: pixabay)