Majd jobb lesz, addig meg szedd össze magad!- avagy mit ne mondj egy gyászolónak

Amikor a környezetünkben valaki gyászt vagy más nagyobb veszteséget él át (szakítás, abúzus, baleset, csalódás), bizonytalanul toporgunk körülötte, hogy hogyan viselkedjünk vele és mivel tudnánk megvigasztalni.

Jószándékkal olyanokat mondunk az elveszített személyről, hogy: „Szép hosszú élete volt, másoknak nem adatik ennyi!” Tipikus még az a reakció, hogy: „Most már legalább nem szenved, jobb helyen van!”

Ha más veszteség, például válás történik, hiába mondasz olyanokat, hogy: „Minden okkal történik!” Vagy hogy: „El kellene engedned, ő már a múltad!” Vagy éppen: „Légy erős, már csak a gyerekeid miatt is!”

Annak, hogy ilyen erősítőnek szánt mondatokat mondunk, általában az az oka, hogy zavarban vagyunk attól a fájdalomtól vagy összeesettségtől, amit a másik emberen látunk és ez a látvány nyomasztólag is hathat ránk. Emellett kultúránkban mára már tabuvá vált a veszteség, nem szoktunk beszélni róla, nem tanultunk meg reagálni rá.

A másik ember fájdalmától sokan elmenekülnek, mások átmennek megmentőbe, megint mások sorstársnak kiáltják ki a gyászolót és a saját veszteség- élményeikkel traktálják őt– gyakran össze is mérve magukat a másikkal. Például olyanokat mondnak: „Tudom, mit érzel, tudom, min mész keresztül!”

Ezek a reakciók nem segítenek, mert méregetik a veszteséget megélő érzéseit, vagy épp szomorúságának, fájdalmának jogosságát kérdőjelezik meg.

Hogyan is érdemes akkor reagálni?

Fogadj el minden érzést, amit a szomorkodó ember kifejez! Hagyd szomorúnak lenni! Hagyd szétesettnek lenni– ez természetes reakció veszteségek esetén!

Csak állj mellette, légy vele! Engedd sírni, panaszkodni, keseregni, hallgatni! Ennél többet nem lehet tenni, hisz a vele történteket nem lehet meg nem történtté tenni.

És hogy mit mondhatunk?

Olyasmit, amivel nem őt és az ő helyzetét elemzed, hanem saját érzéseidet fejezed ki:
Például szimplán: „Sajnálom! Fogadd őszinte részvétem! Sajnálom, ami veled történt!”

A másik fél érzékeli ebből, hogy kész vagy beszélgetni a fájdalmáról, de eldöntheti, hogy mennyire hosszan- mélyen szeretne erre reagálni.

Bármilyen jelzés jó, amivel azt fejezed ki, szívesen tennél érte valamit. Például: „Fogalmam nincs róla, hogy min mész most keresztül, de nagyon szívesen segítek, ha tudok! Bármikor hívj fel, ha beszélgetnél vagy ha tehetnék valamit érted!”

Bevallhatod zavarodat is: „Bárcsak tudnék valami okosat mondani, de nem tudok!”

Szép gesztus a tettek szintjén is biztosítani a másikat együttérzésünkről. Rá lehet csörögni, jó ötlet sétálni hívni vagy épp ételt vinni neki.

Ami mindig beválik és sokat adsz vele: ha átöleled (Természetesen előtte meg kell kérdezni, hogy ez jól esik-e a gyászolónak.) és csak figyeled- hallgatod. Akkor is, ha valamit már akár tizedszer mond el.

Teljesen természetes, ha akár hónapokig nehezen tér magához, ha hullámzó a lelki- állapota. A veszteség élménye mindig erőt vesz el az elszenvedőtől, ilyenkor a mindennapi feladatokra egyszerűen kevesebb az energiája.

Nem kőbe vésett a gyász időszak egy éves időtartama, a veszteség feldolgozás mindig teljesen egyéni. Amit te tehetsz tehát érte: Hagyd érezni, hagyd gyászoló önmagának lenni!

Ha megszólítva érzed magad, mert gyászolsz, szakítottál, valakiben nagyot csalódtál, vagy épp egy álmod tört össze, akkor ide kattintva tudsz bővebb információhoz jutni arról, hogy hogyan lehet túl tenni magadat azon, ami most még nagyon nehéz.

Tátrai- Magyar Szilvia
családállító-coach

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.