You are currently viewing Már elég erős vagyok, hogy elinduljak egy új, talán jobb úton

Már elég erős vagyok, hogy elinduljak egy új, talán jobb úton

Körülölel a csend, most hogy nem vagy mellettem. A máskor nevetéstől hangos helyek, most néma ürességbe burkolóznak. A szomorú fűz ágai is nesztelenül lengedeznek a lágy szélben, ahogy elengedi levelei közül az eddig féltve őrzött emlékeket.

A mi emlékeinket. Az első bizonytalan érintésekét, a halk szavakat amik titkokat súgtak. Az első szoros ölelését, és ajkainkét amik lassanként fedezték fel egymást. Mindegy mennyi idő telik el, akárhányszor sétálok el az öreg fűz mellett mindig megdobban a szívem, talán ez sosem lesz már másképpen.

Mindig őrizni fogom a pillanatokat, mert a szép emlékek adnak erőt a rossz napokon is. Ebből tudom, hogy jön még szép nap, minden pocsék óra után. Lassú léptekkel haladok el mellette, meg megállva, átadva magam az emlékfoszlányoknak. A boldogság már messze került tőlem, szótlanul, apránként veszett a semmibe.

Most is hiányzik, ahogy hiányzik a te és a mi is. Meg kell tanulnom az emlékeinket magamba zárva élni, mintha sosem léteztek volna. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz. Mégis elindítottál egy új és jobb úton, tanultam magamról is, és ezen az úton kell tovább mennem, kamatoztatva azt a tudást amit melletted szereztem, még ha keservesen, könnyek közt is.

Ezzel együtt megtanulok lassan melletted lenni nap mint nap, nélküled. Rád nézve nem cinkos mosolyt és vágyakozó tekintetet keresni. A szavaidban nem kutatni a rejtett tartalmat. A véletlen érintésekben nem elveszni, és hagyni, hogy az emlékek magukkal sodorjanak. Folyamatos tanulás az életem, mióta kiléptél belőle.

De ha néha el is gyengültem melletted, már tudom, hogy elég erős vagyok, hogy túléljelek!

Chria

(kezdőkép: unsplash)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?