Meddig akarsz még várni?!

Mindig csak azt mondod: „Majd jövőre!” Vagy feltételeket szabsz: „Majd ha elég félretett pénzünk lesz!”Majd” feliratú vörös pecsét már évek óta letörölhetetlenül virít a homlokomon, mert újra és újra fejbe bélyegezel vele. De még meddig?

Őszintén csodálom az optimizmusodat! A te univerzumodban tengernyi idővel rendelkezel. Minden úgy történik, ahogy eltervezed és pontról, pontra valósíthatod meg a céljaidat. De elfelejted azt: ahol ketten vannak, már nemcsak egy ember univerzuma számít, hanem a másiké is.

Márpedig az én világomban nagyon is létezik az idő fogalma, ami egyre csak ketyeg. Amíg te vad erővel próbálod befogni a kérlelhetetlen, zabolázatlan időparipát, én addig szívesebben engedem szabadjára és lovagolom meg.

Legalábbis tenném, ha nem a közös kocsinkon ülnék.

Félreértés ne essék: hasznos a te józanságod. Nélküled valószínűleg őrülten vágtatnék, és meggondolatlanságom, elszánt “élnivágyásom” miatt egyszer egy árokban kötnék ki. Pukkadásig habzsolnám az élet örömeit és sebesen száguldanék élményről-élményre. Te viszont önuralomra intesz, és gyí helyett -t mondasz, majd lassan poroszkálunk előre. Ez eddigi sikereink titka és így biztos az utunk, ez igaz. De nem lehetne néha kicsit tempósabban haladni?!

Nem mindegy, hogy valaki megfontolt vagy halogató. Például, annak okán nem került még felvállalásra a kapcsolat, mivel nem is akarja vagy csak fél egy újabb csalódástól? Ahogy az sem mellékes, ami miatt nem jutnak el párok a házasságig.

Az, aki időt kér, valójában nem is kíván házasodni vagy biztosra akar menni és a megfelelő emberhez kötné az életét?

Az sem éppen mellőzendő kérdés: sokan azért nem vállalnak gyereket, mivelhogy nem is vágynak rá vagy szeretnék előbb megteremteni hozzá a megfelelő körülményeket?

Ezért azt javaslom neked és a hozzád hasonlóknak: nézzetek magatokba. Tegyétek fel a kérdést: megfontolt vagy halogató vagyok? Ugyanis, aki halogat, abból hiányzik a tettvágy. Aki megfontolt, az csak óvatos, lassan, de egyenletesen halad előre a céljai irányába. Bár a még a legmegfontoltabb emberre is ráférne néha egy kis spontaneitás, mielőtt teljesen feloldódik az egyhangúság borús-ködös atmoszférájában.

Hiszen te is leintesz, ha szóba jön az utazás, egy kis szórakozás vagy bármi olyan, ami színesebbé tenné az életünket. Mindig csak elodázod azt, aminek életszaga van, mintha büdös lenne számodra és valami kifogás ürügyén azt mondod: MAJD.

Hadd mondjam el hát neked és az összes halogatónak: nem létezik tökéletes időpont!

Ideális körülmények még csak-csak, de olyan nincs, hogy minden úgy klappoljon, mint egy svájci óra szerkezete. Senki se várjon a lánykéréssel, a házassággal, miszerint nincs rá elég pénz. Ne azért mondjanak le a családalapításról, mert nincs még meg a gyermek egyetemi éveire szánt összeg. Jól tudjuk, hogy az időből és pénzből sosem elég. És ne jöjjenek azzal harminc fölött: túl fiatal vagyok!

A fiatalság nem számokban mérhető, hanem életformában. Elvégre, miként lehetne valaki igazán fiatal, aki harmincévesen úgy él, mint egy hetvenéves magányos remete? És miért ne lehetne még valaki ifjú, ha még nyolcvanévesen is táncolni meg szórakozni jár?

Arra vártok, hogy majd a negyvenes-ötvenes éveitekre felértetek a karrieretek csúcsára, megteremtitek a szükséges anyagi feltételeket, és akkor jöhet minden. A házasság, a család, az utazás, az életet élni igazán. Addig a nyúl csendben asszisztáljon, amíg teknősbéka lépésről-lépésre megteszi az élet felé vezető utat?

Szóval kedvesem, vedd észre, hogy az élet MOST zajlik. Nem a jövő egy távoli pontján. Éppen ezért, mire te azt hiszed, elkezdhetsz élni, már el is ment a fél életed! Egyáltalán nem azt kívánom: rúgd fel a terveidet és ugorj most azonnal fejest az életedbe. De légy egy kicsit bátrabb! Alapozzuk meg a jövőt, készüljünk fel rá, de mellette nem kell lemondani az életről.

Ha félsz, akkor gyere és beszéljünk. Amennyiben bizonytalan vagy, oszd meg velem, elvégre csak azon lehet segíteni, amit nem söprünk a szőnyeg alá! Hidd el nekem: az életet nem kell megalapozni. Az élet már itt és most van. Játszható, részt lehet venni benne.  Légy a társam benne!

Wadolowski-Balogh Orsolya

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.