Emlékszem, hogy még egészen fiatal házasok voltunk, amikor kaptuk az ötletet, hogy néha menjünk el randevúzni a férjemmel és azon gondolkodtam, hogy biztos nem komplett az, aki a tanácsot adta.

Hogy szervezzünk randevút, amikor élni is alig van időnk, meg két szót egymáshoz szólni anélkül, hogy egy kicsi gyerekkéz ne húzkodná a szoknyámat, vagy ne kiabálna bele, hogy anya, anya, anya…?!

Ördögi kör volt.

A legnagyobb gyerkőcünk 10-12 éves koráig elő se fordult olyan, hogy tőlük távol, csak kettesben töltöttünk volna egy éjszakát.

Mondanom se kell, hogy ez annyira nem tesz jót egy házasságnak. Kell teremteni rá lehetőséget, hogy ha csak pár órára is, de kiszakadjunk a megszokott kerékvágásból és újra az a pár lehessünk, akik egymásnak vannak csak, mindenféle figyelemelterelés nélkül.

Még így is ott a lelkiismeret furdalás, hogy vajon minden oké otthon? Megvannak nélkülünk a gyerekek? Megvannak.

Ha most megkérdezném őket, valószínűleg egyik sem válaszolná azt, hogy micsoda traumát élt meg, mert mi elmentünk kettesben vacsorázni. Sőt ez minta nekik is.

Kérdés:

Mi az, ami hozzásegíthet ahhoz, hogy

rendszeresen időt tudjatok tölteni egymással kettesben?

Jeckel Eszter
megoldásfókuszú coach