Telnek az évek, és sokszor azon kapom magam, hogy ki kell számolnom, pontosan hány éves is vagyok.
Ha kerekíteni kellene, már 40 lenne az a bizonyos szám, de épp a napokban kaptam egy ilyen mondatot: 25-nél nem nézel ki többnek! Ugyan, mit számít hát a kor, a szám, amit éppen betöltünk!
Fontosabb amennyinek tűnök,
még fontosabb, amennyinek érzem magam
és a legfontosabb mindezzel egyáltalán nem foglalkozni.
A szülinapok alkalmával számot vethetünk, mennyi minden történt az elmúlt egy évben. Vannak élénken bennünk élő képek és vannak halvány emlékfoszlányok, pedig csak 1 év, de mégis, – a legtöbbet jó felidézni. A hétköznapok azok, amik igazán számítanak, ezért nem mindegy, mivel töltjük meg azokat. Teszünk olyat, amiről azt gondoljuk, sosem fogjuk megtenni, aztán mégis.., nevetünk, sírunk és az is előfordul, hogy egyszerre mindkettőt.
Igaz, hogy negyven még nem vagyok, de huszonöt rég elmúltam, és ha nem is feltétlen látszik, de én azért látom, érzem, tudom. Sokszor még mindig olyan vagyok, mint egy kamasz vagy épp egy gyerek, ugyanakkor boldog vagyok, hogy a harminc felettiek táborát erősítem. Alapvetően másképp gondolkozom már az életről.
Magamra nem mindig vagyok büszke, de arra igen, hogy képes vagyok kimutatni az érzelmeimet, tudom élvezni a hétköznapokat, megélni az életet és nem csak rohanni mellette vagy keseregni felette.
A legfontosabb felismerésem ez:
Örülök annak, ami az életem része már,
mindennek, amim van, és amire lehetőséget kaptam.
A csodás pillanatokat már senki sem veheti el tőlem.
Voltam kékszemű, szőkésbarna frufrus copfos kislány, aki forog az új ruhájában, a fehér harisnyájában, a lakkcipőjében.
Voltam feketével kihúzott szemű, vadóc tűzvörös vagy éppen lila hajú miniszoknyás lány, aki egész éjjel pörgött és az asztalon táncolt, majd másnap buliból ment az étterembe dolgozni.
Voltam reménytelenül szerelmes, vagy éppen boldog, úton-útfélen csókolózós szerelmes, aztán csalódott szerelmes.
Voltam nagyon fiatal, nedves tenyerét törölgető, izgulós állásinterjún résztvevő.
Voltam lelkes, ügyes, mindig mosolygós szervező.
Voltam sötét hajú, szépen sminkelt, egész nap vigyorgó fehér ruhás nő, aki a felhők felett jár.
Voltam csillogó hajú, ragyogó, gömbölyded formákkal rendelkező, de mégis csinos és energikus nő, akinek átadták a helyet a buszon.
Voltam barna kócos hajú, smink nélküli, de boldogan sétálgató csinos nő, aki babakocsit tologat.
Voltam egész nap melegítőben a szőnyegen játszó, állandóan könnyeivel küszködő aggódó és büszke nő.
Voltam többfogásos menüt készítő, házitündérként sürgő-forgó mindenkinek megfelelni akaró nő.
Voltam mindez és még ki tudja, mennyi minden.
Mindez hozzátett az életemhez.
Mindettől vagyok, aki vagyok.
Most is sok-sok szerepben helyt kell álljak. Elsősorban nő vagyok. Boldog, kiegyensúlyozott nő.
Férj, gyerek, kertes ház, autó, munkahely – pipa, szóval mondhatnád, hogy így könnyű…, de vannak az én életemben is nehézségek. Mint, ahogy mindenkinek.
De ha egy szót kellene mondanom, tudod, hogy érzem magam?
Királynő.
Királynőnek érzem magam.
Nem azért, mert most léptem ki a fodrásztól, vagy mindig úgy áll a hajam, ahogy szeretném, nem azért, mert egy gramm felesleg sincs rajtam, mert bizony vannak jelei az elfogyasztott csokihegyeknek és csokis kekszeknek…, nem azért, mert tökéletesek a ruháim vagy én magam.
Azért, mert azt teszem, amit szeretnék.
Figyelek az öltözködésemre, az alakomra, tudom, mi az, ami jó nekem. Elmegyek futni, de nem azért, mert attól fogyni fogok, hanem, mert jobban érzem magam tőle. Ugyanúgy eszek csokit, mert szeretem, de nem egy egész táblával vagy dobozzal. Észreveszem az apróságokat és tudok örülni nekik. Nagy mosoly van az arcomon és jól indul a nap, ha látom, hogy kinyíltak a virágok a kertben. Bulizok akár a konyhában főzés közben, táncolok, énekelek, ott, ahol éppen vagyok és nem mondom, hogy: majd…
Szeretek és szeretnek.
Teszek érte, hogy ne csak nekem legyen jó, hanem másnak is. Néha meggondolatlan vagyok, néha túl sokat gondolkozom, olykor nem a legjobban reagálok, máskor meg elvesztem az eszem. Előfordul, hogy levert vagyok, pedig nincs okom rá. Néha hisztis vagyok, néha sértődős vagyok. Néha csalódott, néha mérges.
Ezek mind beleférnek a királynői létbe.
Egy gyors koronaigazítás és mehetünk tovább.
Mennünk kell tovább. Meg kell találni, ami lelkessé, boldoggá tesz.Észrevenni, ami ott van éppen előttünk, örülni neki, kihozni belőle a legjobbat. Nem szabad azzal törődnünk, hány évesek vagyunk. Nem baj, hogy van, ami elmúlt, emlékezz rá mosolyogva! Örülj neki, hogy megtörtént, töltődj belőle a nehezebb napokon.
Állítom, hogy:
Minden nő királynő!
Viszont tudnunk kell két lábbal a földön állni, mert ami körülötted van, ahol élsz, az nem egy mese! Nem tudjuk, meddig élünk és milyen „lapokat” húzunk, mi jön vagy mi lehet még…
Egyet tudok:
Most zajlik az élet.
Velem vagy nélkülem.
Én inkább azt szeretném, hogy velem.
Deák-Ember Ágnes
Csak Csináld – Magadért
(kezdőkép: Unsplash)
