You are currently viewing Minden asszony életében van egy pillanat…

Minden asszony életében van egy pillanat…

  • Olvasási idő:olvasási idő: 5 perc
  • Bejegyzés kategória:#nőilélek
  • Ezen hozzászólások közzététele: 0 hozzászólás

Szóljon ez az írás azoknak a nőknek, akik úgy hiszik, hogy a kapcsolatuk megingathatatlan.


Sosem gondoltad volna, hogy egyszer te is megbotlasz…

Sosem gondoltad volna, hogy ez veled is előfordulhat. Eddig megvetően tekintettél azokra, akik a házasság szentségét megsértették. Sosem értetted őket.

Most viszont te is a hűtlen tábort erősíted,

és folyamatosan keresed az okot a miértre.

Mert hiszed, hogy szereted a férjed. Mindennek ellenére.
Nem kajtattál más után, nem akartad, csak úgy megtörtént… kialakult…

Megvetheted, akár keresztre is feszítheted saját magad, de egyet el kell fogadnod: okkal történt. Valami, ami eddig egy rejtett fiókban lappangott, most kitört, és mindent megváltoztatott. Már nem tudsz úgy tekinteni a házasságra, mint azelőtt, mert rádöbbentél, hogy valami hiányzik. És az a valami nem puszta testiség.

Velem egy szép őszi napon történt mindez, egy két napos céges rendezvényen.

Váratlanul csapott le rám, mint egy nyári zivatar.

Volt valami a levegőben köztünk, de nekem férjem volt, ő pedig egy kezdődő kapcsolat elején tartott.

„… Valami van a levegőben, valami ami éjjel összerak

Van valami a levegőben, valami ami reggel szétszed…”

Milyen egy céges buli? Ivászat és ivászat a köbön. Bár a saját mentségemre, én csak egy vodka narancsot ittam, és ez elég volt ahhoz, hogy kellőképpen ellazuljak és önfeledten áttáncoljam az éjszakát.

VELE, csak VELE.

Egy évtizede annak, hogy a férjemen kívül más is belépett az intimszférámba. Sosem fogom elfejteni, ahogy gyengéden magához húzott, és az arca az arcomhoz ért, a kezem a kezébe fonódott és a csípőnk egy ritmusra járt. Rég nevettem annyit, rég éreztem azt a bizonyos bizsergést.

Azon az éjjelen eltűntem, és valaki más lépett a helyembe. A hajnal a szálloda folyosóján köszöntött ránk, egy padon ültünk, és közben némán figyeltük egymást. Először szenvedtünk a helyzettől, aztán pedig egy váratlan pillanatban megtörtünk, mindketten.
Vad csókolózásba kezdtünk, ami órákon keresztül tartott, hol a padon, hol a falon, hol az ölében. A pirkadat és az ébredező lakók vetettek véget ennek a kalandnak, akkor még nem tudtam, hogy lesz folytatás… De most is emlékszem az utolsó mondatára, ami így szólt: „Olyan szép vagy, mint ez a napfelkelte”

Akkor, abban a pillanatban azt hittem,

egy Disney mesébe csöppentem bele.

Könnyű puszival váltunk el az ajtóm előtt. Az aznap délelőtt már meghozta az ősz hűvös szellőjével a rideg valóságot.
A mese véget ért, és már nem nézett rám úgy, én pedig már nem tudtam máshogy nézni rá.

Milyen a buta nő? Nem tud érzelmek nélkül kicsapongani.

Ez az egy este elvitt a lelkemből egy darabot

és felborított mindent.

Nem hiszem, hogy ez az érzés megmagyarázható racionális módon. Olyan, mint a drog, ha egyszer megízleled, még többet akarsz belőle. De csak TŐLE!
A vágy az, ami átalakít bennünket. A sóvárgás az, ami egyre többre sarkall. A szenvedély pedig parázsként izzítja a lelket. Ő ezt tette velem, akarva-akaratlanul.

És most nap, mint nap találkozok VELE és ő olyan távol van tőlem, mint amilyen közel volt egyszer. Mert neki csak ennyi volt. Az az egy éjszaka.

Mást választott. De én még mindig vágyom rá.

A legrosszabb, hogy nincs lelkiismeret-furdalásom a férjem irányába, mert közben rájöttem:

bármennyire is szeretem és ragaszkodom hozzá, a vonzalom, a szenvedély

teljes mértékben eltűnt az életünkből.

És TUDOM! Tudom mi a dolgom, ezt a szenvedélyt kell újra megkeresnem.

De vajon sikerülhet?

Olvasói levél

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?