Szóljon ez az írás azoknak a nőknek, akik úgy hiszik, hogy a kapcsolatuk megingathatatlan.
Sosem gondoltad volna, hogy egyszer te is megbotlasz…
Sosem gondoltad volna, hogy ez veled is előfordulhat. Eddig megvetően tekintettél azokra, akik a házasság szentségét megsértették. Sosem értetted őket.
Most viszont te is a hűtlen tábort erősíted,
és folyamatosan keresed az okot a miértre.
Mert hiszed, hogy szereted a férjed. Mindennek ellenére.
Nem kajtattál más után, nem akartad, csak úgy megtörtént… kialakult…
Megvetheted, akár keresztre is feszítheted saját magad, de egyet el kell fogadnod: okkal történt. Valami, ami eddig egy rejtett fiókban lappangott, most kitört, és mindent megváltoztatott. Már nem tudsz úgy tekinteni a házasságra, mint azelőtt, mert rádöbbentél, hogy valami hiányzik. És az a valami nem puszta testiség.
Velem egy szép őszi napon történt mindez, egy két napos céges rendezvényen.
Váratlanul csapott le rám, mint egy nyári zivatar.
Volt valami a levegőben köztünk, de nekem férjem volt, ő pedig egy kezdődő kapcsolat elején tartott.
„… Valami van a levegőben, valami ami éjjel összerak
Van valami a levegőben, valami ami reggel szétszed…”
Milyen egy céges buli? Ivászat és ivászat a köbön. Bár a saját mentségemre, én csak egy vodka narancsot ittam, és ez elég volt ahhoz, hogy kellőképpen ellazuljak és önfeledten áttáncoljam az éjszakát.
VELE, csak VELE.
Egy évtizede annak, hogy a férjemen kívül más is belépett az intimszférámba. Sosem fogom elfejteni, ahogy gyengéden magához húzott, és az arca az arcomhoz ért, a kezem a kezébe fonódott és a csípőnk egy ritmusra járt. Rég nevettem annyit, rég éreztem azt a bizonyos bizsergést.
Azon az éjjelen eltűntem, és valaki más lépett a helyembe. A hajnal a szálloda folyosóján köszöntött ránk, egy padon ültünk, és közben némán figyeltük egymást. Először szenvedtünk a helyzettől, aztán pedig egy váratlan pillanatban megtörtünk, mindketten.
Vad csókolózásba kezdtünk, ami órákon keresztül tartott, hol a padon, hol a falon, hol az ölében. A pirkadat és az ébredező lakók vetettek véget ennek a kalandnak, akkor még nem tudtam, hogy lesz folytatás… De most is emlékszem az utolsó mondatára, ami így szólt: „Olyan szép vagy, mint ez a napfelkelte”
Akkor, abban a pillanatban azt hittem,
egy Disney mesébe csöppentem bele.
Könnyű puszival váltunk el az ajtóm előtt. Az aznap délelőtt már meghozta az ősz hűvös szellőjével a rideg valóságot.
A mese véget ért, és már nem nézett rám úgy, én pedig már nem tudtam máshogy nézni rá.
Milyen a buta nő? Nem tud érzelmek nélkül kicsapongani.
Ez az egy este elvitt a lelkemből egy darabot
és felborított mindent.
Nem hiszem, hogy ez az érzés megmagyarázható racionális módon. Olyan, mint a drog, ha egyszer megízleled, még többet akarsz belőle. De csak TŐLE!
A vágy az, ami átalakít bennünket. A sóvárgás az, ami egyre többre sarkall. A szenvedély pedig parázsként izzítja a lelket. Ő ezt tette velem, akarva-akaratlanul.
És most nap, mint nap találkozok VELE és ő olyan távol van tőlem, mint amilyen közel volt egyszer. Mert neki csak ennyi volt. Az az egy éjszaka.
Mást választott. De én még mindig vágyom rá.
A legrosszabb, hogy nincs lelkiismeret-furdalásom a férjem irányába, mert közben rájöttem:
bármennyire is szeretem és ragaszkodom hozzá, a vonzalom, a szenvedély
teljes mértékben eltűnt az életünkből.
És TUDOM! Tudom mi a dolgom, ezt a szenvedélyt kell újra megkeresnem.
De vajon sikerülhet?
Olvasói levél
