Oly sok vívódás, oly sok átsírt éjszaka, túlélésre játszott nappal után, a bosszúvágy halványodásával a regenerálódás utáni vágy a legfontosabb. A továbblépés.
Egy zsákutca végén állva menekülő utat keresve, félünk megfordulni, hisz visszatekintve bukott életünket látjuk, félünk visszaindulni rajta, hisz oly rögös volt az átkelés. Most mégis a kezdőponthoz kell érkeznünk és újra elindulnunk… Csak máshogy, másvalakivel tovább.
Gyengének és összetörtnek hisszük magunkat. Pedig erősebbek vagyunk, mint valaha, most már tisztán látunk, mégis félünk szembe nézni azzal a ténnyel, hogy örökre elveszett az a pillanat, amely oly fontos volt számunkra… És talán a legrettenetesebb felismerés az, hogy ezt a veszteséget már nem is bánjuk annyira.
Valami mégis hiányzik ahhoz, hogy tovább lépjünk.
Ez pedig a búcsú szava, amiért oly sokszor áhítoztunk, mégsem érkezett el egyszer sem. Valahogy le kell zárni ezt is, és a legkönnyebb, ha a hagyományos utat választjuk.
Majd egy szép napon, egy nem várt időben, vágyunk teljes elhalványodásával lehetőséget kapunk a lezárásra. Amikor nem csak búcsút vehetünk a másiktól, de ugyanakkor régi önbizalmunkat is visszanyerhetjük.
Mindenki számára félelmetes és szomorú érzés: odaállni a másik elé, a szemébe nézni, felismerni tekintetének mélységében lelke egykori szavait, tudni mi rejtőzik legbelül, érezni még szívünk utolsó dobbanását, pillantásából ereinkben megfeszülő vágyát, majd villámlásként hasít belénk: az időutazás véget ért, most, MOST van itt a lehetőség búcsút inteni.
Nincs sok időm, a tömeg sodor, haladnom kell, nem csak a korral, a búcsúval is. Ebbe a régi szempárba nézve komolyan azt mondani, „örülök, hogy láttalak! MINDEN JÓT! Szia”, és még mindig fáj észrevenni benne azt a riadtságot, melyet ez a pár szó okoz.
Ilyenkor nem futamodhatunk meg, most kell továbblépni. Ez az egy lehetőség maradt, hogy pontot tegyünk az egész meggyötört történet végére és újra önmagunkra leljünk.
A riadt arc most ébred rá a veszteség mértékére és komolyságára. Szótlan marad.
Én pedig ereimben megérezve a szabadság édes ízét, hagyom, hogy a tömeg tovább sodorjon, hogy egyszer újra boldog lehessek.
