Azt hittem különleges vagyok számodra, mert ezt éreztetted velem, erre utaltál eddig és ezt mondtad nekem. De amikor rákérdeztem, mitől félsz a kapcsolatunkban, kiderült, hogy talán csak egy vagyok az előttem lévők közül.

Ugyanannyit érek, mint ők. Nem vagyok különleges, és mindazok ellenére, amik elhangzottak arról, hogy mennyire szeretsz és életed végéig velem akarsz lenni, rá kellett jönnöm a válaszodból, hogy tévedtem.

Hiába a sok szép szó, a közös életről szőtt tervek, megingattad a hitem. Talán nekik is ugyanazokat mondtad, mint nekem, és velük is ugyanúgy tervezgetted a jövődet. Nem tudom biztosan, de ezt szűrtem le a szavaidból.

Te nem hiszel abban, hogy a kapcsolatunk tovább fog tartani az előzőeknél, tehát szerinted esélyünk sincs túlélni az egy évet. Pedig én elhittem neked, amikor azt mondtad, hogy velem leszel, amíg él a lelkünk. Azt hittem komolyan gondolod.

Talán hazudtál?

Fáj ez a bizonytalanság, de nem akarok jobban belemenni ebbe a beszélgetésbe, mert félek, hogy talán igazam lesz, és belőlem is kiszeretsz majd, ahogy belőlük. Mert őket is ugyanúgy imádtad, mint most engem és mégis szakítottál velük.

Igazad volt. Tényleg nem létezik az örökké. De a feltétel nélküli szerelem igen, s bár te ebben sem hiszel, én akkor is feltétel nélkül szeretlek. Viszont azt hiszem, hogy az este megtörted a szívem azokkal a mondataiddal. Még nem esett darabokra, úgyhogy kérlek vigyázz rá!

Ne adj okot, hogy megszegjem a neked tett ígéretem!

Tessa

(kezdőkép: pixabay)