Megint furcsát hallottam egy baráti beszélgetésben.

Méghozzá egy teljesen értelmesnek és szimpatikusnak tűnő személytől, aki derűsen, magabiztosan érvelt. Egészen pontosan arról, hogy ha a párjával gondok vannak és már szólt érte többször is, de mégsem változott semmi, akkor – na jó, csak akkor – akár jogos is lehet, ha keres valaki mást magának.

Párhuzamosan, a párja mellé – mondjuk úgy, szeretőnek, lelki társnak.

Mert a párjával veszekednek. Sokat, hetek vagy hónapok óta.

Már elnézést, de szerintem ez úgy baromság, ahogy van! Ha van párod, akkor nem csalod meg, ha pedig hibázol és mégis megesik (láttunk már ilyet a történelem folyamán), akkor minimum nem kezded el úgy magyarázni a dolgot, hogy a másik a hibás. Mert ilyen meg olyan volt, nem értett meg. Mert a te patyolat-tiszta lelkiismereteden nem eshet folt.

Egyértelmű, nem? Ha valaki félrelép, a párja a hibás. Hű, de kényelmes hozzáállás is ez!

Ennyi erővel bármire, de tényleg bármire ráhúzható lenne, hogy persze, jogosan tettük… Nem keres elég pénzt, hát keresek gazdagabbat. Hízott, mert megszülte a gyerekünket, keresek vékonyabbat. Nem elég tiszta a lakás, elköltözök máshova. Kivettem a pénzét a tárcából, mert nem adott, pedig kértem, többször is. Megütöttem, mert hát olyan szemtelen volt megint. Húzzon hosszú zsákruhát, mert megbámulják, hát nem?

Tudom, tudom, sarkítok. De ez mind ugyanaz a kaptafa, ugyanaz a túlzó, kifacsart logika.

Nekem ez inkább úgy áll össze, hogy ha gond van, megoldjuk. Aki nem tudja megoldani, az addig próbálja, míg sikerül. Ha pedig végképp nem megy, akkor dönthetsz a szakítás mellett és kereshetsz mást. DE NEM úgy van, hogy marad a kapcsolat és jöhet mellé más, hogy javítson a hangulatomon és akkor még rá is kenem a páromra, hogy hát miatta tettem!

Számomra mellesleg nagyon furcsa, hogy mentegetőznöm kell amiatt, hogy hűséges vagyok, miközben az ,,én is megérdemlem a boldogságot” elvet vallók nyíltan ferde szemmel nézhetnek rám emiatt…

De nem maradhat tiéd a régi kapcsolat biztonsága és az új kapcsolat izgalma egyszerre.

Hogy miért? Nem, nem azért, mert nem érdemled meg,

vagy nem vagy méltó a boldogságra…

Azért, mert gerinctelen, szemét dolog. Azért.

Mert én mondjuk, szeretem a párom. Fel sem merül, hogy megcsaljam, bármilyen formában. Az, ha veszekszünk, nem jó időszakunk van, feszültebb a légkör vagy bármi, nem befolyásolja ezt a döntésemet. Pedig van rá tanú, nem mindig könnyű! Mondjuk neki sem. Én sem vagyok matyóhímzés, hogyan is várhatnám el tőle a tökéletességet?

A döntés számomra (és remélem, hogy még sokak számára) igenis ennyire egyszerű:

nem csalom meg, mert szeretem.

Minden hibájával, jó és rossz tulajdonságával együtt, úgy, ahogy ő is elfogad és szeret vagy időnként legalább elvisel engem a hibáimmal, hülyeségeimmel, rossz tulajdonságaimmal együtt. Ez az egész csak erről szól: hogy szeretem és kész. Nem csalom meg, mert szeretem. Ilyen fura vagyok.

H.