Az egész csupán játéknak indult, húztuk egymást. Aztán a karantén mindent felforgatott. A személyes kommunikáció leredukálódott, az online csatornák felerősödtek.

Azt vettem észre, hogy egyre többször írunk egymásnak. Jó érzéssel töltött el, mikor üzenetet küldtél. Hirtelen színt vittünk egymás napjaiba. Ennek pár hete. Mostanra mindent tudsz rólam, és én is rólad, egymás támaszai, titkos napsugarai lettünk a hétköznapi, szürke mókuskerékben. Nagyon gyengéd vagy, figyelmes és szenvedélyes, emellett hihetetlenül vicces és intelligens.

 És persze nagyon családos. Ahogy én is.

Nem történt köztünk semmi, nem is találkozunk, mégis egy ipari mágnes erejével vonzzuk egymást. Egy képzeletbeli világot építünk titokban, ahol a legegyszerűbb dolgok adják a boldogságunk alapköveit.

Félek…

a buborék kipukkad egyszer, az álom véget ér, mielőtt elkezdődhetne. Tudjuk, hogy ez fikció… és félek, hogy túl közel kerülsz a szívemhez, amin annyi már a heg…

Destiny

(kezdőkép: pixabay)