Olyan boldog voltam és te összetörtél ezzel az egyetlen sorral: Szerintem ne beszéljünk többet.

Ennyi volt. Egy egészen egyszerű sor, de benne volt minden. Legalábbis nekem. Azt nem tudtam, hogy te mit gondolsz, mert sosem osztottad meg velem. Kizártál és úgy döntöttél, hogy nem beszélsz velem többet.

Amit én éreztem ezután az egyszerű mondat után, az a fájdalom és az üresség volt. Amikor megkaptam az üzenetedet, éppen nyilvános helyen voltam, de ennek ellenére elkezdtem sírni. Egyszerűen nem tudtam kontrollálni a könnyeimet.

Összetörted a világomat, a reményeimet és a vágyaimat.

Mindent összetörtél bennem egyetlen mondattal. Talán nem is tudod, mert azt hitted, hogy így jobb lesz mindkettőnknek. Biztosan így van, csak én ezt akkor nem így éreztem.

Annyi minden lehetett volna, én annyira szerettelek. Azt hittem, hogy van valami különleges köztünk, de ezek szerint nem így volt.

Azt hittem, hogy nem tudom végigcsinálni. Nem volt kedvem tovább élni. Egy éven keresztül minden nap gondoltam rád és arra, hogy mi lehetett volna, ha nem írod le ezt az egy sort.

Most úgy érzem, hogy már tovább tudok lépni és tudom élni az életemet nélküled. De ugyanolyan soha nem leszek, mint előtte voltam.

Azt hiszem sokat tanultam tőled. Arra tanítottál, hogy szeressem és tiszteljem magam, amit továbbviszek ebből az egészből.

Szerintem tudod, hogy nagyon szerettelek, de te vagy egy picit sem szerettél vagy neked ez csak egy ugyanolyan kaland volt, mint az összes többi az életed során. Ettől függetlenül nem haragszom, mert szerintem több van benned ennél, csak biztosan valaki másnak mutatod majd meg.

Mindenesetre én már rendben vagyok és boldog leszek nélküled is.

Hope

(kezdőkép: pexels)