Három éve vagyok egy alakulatnál. Nőként nem könnyű beilleszkedni egy fegyveres testületbe. Persze ott volt ő! „Mindenki csaja”, aki az az ízig-vérig rosszmájú nő.

Aki képes átgázolni mindenen és mindenkin csak, hogy ő előrébb jusson azon a bizonyos létrán. A feketére festett, töredezett hajánál már csak a sas karmai és a szókincs használata volt csúnyább.

Előszeretettel használta azokat az obszcén kifejezéseket, amik egy kocsis érdemére válnának.

Szóval ez a „finom hölgy” egyszer csak úgy döntött, hogy penge élre állítja az idegrendszerem és megindult a pszichoterror. Ahol csak tudott rólam beszélt. Alaptalan pletykákkal ellenem hangolta az összes kollégámat. Mindezt akkor tette, amikor én is a közelben voltam és hallottam. Persze van méltóság is a földön. Olykor megpróbáltam mindig szelektíven hallani és mosolyogni, mintha fel sem tűnne, hogy Miss „mindenki csaja” már megint rólam beszél.

Tudni való, hogy senki sem szereti és szerette csak féltek tőle. A félelem viszont nagyúr. Sokan a „barátai” lettek. 

Nos, erre a 3 évig tartó terrorra ráment az egészségem. Pánikrohamaim lettek, dühkitöréseim és minden napom ennek a rendkívüli stressznek volt kitéve. A férjem pedig… szegény férjem. Örök hála és szeretet a türelméért! 

Most elhagyom ezt az alakulatot a hosszas szenvedés után, mert a vezetőim sem tudták kezelni a helyzetet. 

Tudom, hogy sokan szenvednek ilyen munkahelyi problémában

Szeretnék nekik valamit tanácsolni!

„Hagyd a méltóságod a fenébe és rúgd tökön a mobbert!” 

Veronika

(kezdőkép: Pixabay)