You are currently viewing Rosszkor, bizony nagyon rosszkor találtam rád

Rosszkor, bizony nagyon rosszkor találtam rád

Hirtelen, villámcsapásként érkeztél az életembe és pont ilyen hirtelen jött, egyik pillanatról a másikra a felismerés, hogy mennyire passzolunk. Aztán az, hogy mennyire szeretlek…

Nem voltam felkészülve rád… A lehető legfurcsább, leglehetetlenebb helyzetben jöttél. Az első pillanatban tudtam, hogy valójában sosem lehetsz az enyém, valahol a szívem mélyén mégis ott pislákolt keservesen az a nyavalyás reménysugár, hogy azzal a férfival lehetek, akire egész életemben vágytam. Nem tudom, mit hittem, nem tudom, mire számítottam…

Tudtam, hogy nem hagynád el. Nyílt lapokkal játszottál, én mégis örömmel kormányoztam magam ebbe a zsákutcába. Megismertelek és hónapról hónapra jobban akartalak. A lelked, a szíved, a lényed, a mindened.

Tisztában voltam azzal, hogy fájni fog, azzal is, hogy belepusztulok, mégis voltam annyira bátor, hogy teljes valómat a kezedbe adjam. 

Tudtam, hogy mindig csak a második leszek, hogy soha nem dobnád el miattam az eddigi életed. Nem hibáztatlak. Meg kellett volna értenem és el kellett volna fogadnom. Én tehetek róla, hogy ide, ilyen helyzetbe jutottam. Csak az én hibám.

Még azért reménykedem…

De most már csak abban, hogy te valóban így leszel boldogabb.  Reménykedem, hogy egyszer majd túl leszek rajtad. Reménykedem abban, hogy el tudom fogadni azt, hogy hamarosan végleg elveszítelek. Reménykedem abban, hogy ha meglátlak az  utcán, ki fogom bírni sírás nélkül. Reménykedem, hogy fel tudom dolgozni azt, hogy saját magam mondtam le arról, hogy végre valóban boldog legyek.

Mert, bár nem mondjuk ki, nyilván tudjuk mindketten, hogy ez így hosszú távon nem kivitelezhető… nem mondjuk ki, mert az rettenetesen fájna mindkettőnknek. Pedig tudjuk, hogy te nem hozzám tartozol. Nem mondjuk ki, de tudjuk, hogy soha nem lehetünk boldogan, őszintén, önfeledten együtt.  Soha nem tehetünk meg semmi olyat, amiről annyit, de annyit álmodoztunk. Soha nem szoríthatjuk egymás kezét, soha nem fogsz mellettem ébredni reggel, soha nem vihetem neked ágyba a kávét, soha nem lehetünk „kiskifli és nagykifli”, soha nem fogunk elmenni együtt a lakatlan szigetre, de még nyilván kirándulni sem… Soha, semelyik közös álmunk nem válik valóra…

Soha nem lehetsz része az életemnek, miközben nekem maga az élet vagy.

Tudjuk, csak nem mondjuk ki. Nincs erőnk kimondani.
Rosszkor találtam rád.
Talán évek múlva másképp gondolod majd… vagy talán lesz következő életem, amelyben addig megyek, amíg a megfelelő időben nem találok rád… csak rád… és akkor ígérem, hogy nem engedlek el soha.

Erás

(Kezdőkép: unsplash)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Ehhez a bejegyzéshez egy hozzászólás érkezett.

Vélemény, hozzászólás?