Szeretem és becsülöm magam, mert ha én nem teszem, más sem fog

Ez a kezdet. Az első és legfontosabb dolog, amit meg kell tenned magadért az életben.

Nem lehet elég korán megtanulni ezt a leckét, és sosincs elég késő ahhoz, hogy megtedd. Szeresd, becsüld és tiszteld önmagadat, mert ha nem teszed meg, más sem fogja.

Mikor elkezded felépíteni azt a csodaszép lélekváradat, ennek kellene lennie az alapnak. Az önszeretet legyen a tégla, amire mehet rá jó vastagon habarcsként az önbecsülés és mindezt a legvégén tisztelettel szigeteld le. Csak azután jöhet minden egyéb cicoma: karizma, kreativitás, bátorság, meg amivel még fel óhajtod díszíteni a palotádat.

Ám ha nem elég jó az alap, a békesség festéke lekopik. Az függetlenség stukkói lepotyognak, míg a díszes magabiztosság faragványai is megrepednek. Semmi sem marad meg. És amint belépnek az első vendégek: barátok, szerelmek, otthonod omladozni kezd. Ez történik azzal, aki nem szereti és becsüli magát: kiárusítja a lelkét, meggondolatlanul, két kézzel szórja szíve kincseit.

Te magad engeded majd meg nekik, hogy lelakják és szétraboljanak vagy mindent átalakítasz a kedvükért. Meghazudtolva önmagadat, olyanra cseréled a dekorációt, amelyről tudod: szeretik vagy egyenesen elvárják. Attól tartasz, hogy máskülönben nem maradnak nálad és magadra hagynak a hatalmas kastélyban. Végig a félelem vezetette tetteidet: félelem a magánytól, a csalódástól, a kudarctól. Minden falat szeretetért, és morzsányi elismerésért úgy változtattad hajlékodat, ahogy azt mások kívánták. De tedd csak fel magadnak a kérdést:

mégis, kinek építetted azt az erődítményt?

Most komolyan: ha valaki meglátogat az otthonodban és azt mondja, nem tetszik neki az ízlésed, ahogy a bútorok el vannak rendezve, sőt, maguk a berendezési tárgyak sem, te mindent lecserélsz? Ha megteszed, azzal azt üzened: nem vagyok biztos magamban. Formálj. Vezess. Mondd meg, mit tegyek.

És megmondják neked. Nem lesz értéked az emberek szemében. Hiszen úgy veszik észre: minden más fontosabb neked önmagadnál. Kicsinek, gyengének, pótolhatónak látod magad? Ők is annak fognak.

Amennyiben azt látják, te sem állsz ki magadért,
nem értékeled a lényedet, akkor ők miért tegyék?

Hogyha nem szabsz nekik határokat és mindent megengedsz, vissza is fognak élni vele. Annyiszor törik össze a szívedet, mígnem egyszer, a sokadik alkalom után morzsalékosra porlik és többé képtelen leszel megragasztani. Szeretetkoldussá válsz és a mindennapi betevő szeretetért kuncsorogsz, azt remélve, hogy majd valaki meggyógyít téged. Romos szívkúriádat újra fényűzővé és élővé varázsolja.

Ne is álmodj róla. Arra senki sem képes. Feltehetnek egy új tapétát, de az első kis szellőnél le is fog válni. Mindenki csak belekontárkodhat abba, amire egyedül csak te vagy képes.

Ne hidd azt, miszerint ők jobban tudják, mi a jó neked

és miképp építheted fel a lélekváradat. Én már csak tudom.
Sokáig nem szerettem és nem becsültem magamat. Minden nap karácsony volt és csakúgy dobáltam szét lelkem ajándékait, hogy mindenkit boldoggá tegyek. Adtam, ha kértek és akkor is, ha nem. Mikor hosszú évek után rádöbbentem, nem maradt belőlem semmi, ami adhatnék, abban reménykedtem: megtámogatnak azok, akiknek mindent odaadtam. Csakhogy senki sem maradt, aki méltónak talált volna arra, hogy adjon.

Senki sem tanította meg fiatalkoromban, hogy

az életben az első helyen önmagamnak kell állnia
és ez nem önzőség, hanem a testi, illetve lelki jólét titka.

Nem mutatták meg, miként lehet olyan stabil lelki erődítményt építeni, amit sem az idő, sem az emberek nem tehetnek tönkre. Fogalmam sem volt, hogy ha van egy ilyen erős várpalotám, az mindig, minden körülmény között itt lesz nekem.

Nem lesz szükség arra, hogy mások rezidenciájára meneküljek, mert otthon, az én lelkemben is megkapok mindent, amire csak vágyom.

Wadolowski-Balogh Orsolya

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.