Szeretlek: csak ez az, amit mondani tudok. Ennyi év után is, ennyi fájdalom után is.

Amíg megpróbáltalak kitörölni az emlékeimből, hatalmas ürességet éreztem, és azt, hogy ebben a világban egyáltalán nem tálalom a helyem. 

Hazudtam magamnak. Te most teszed ugyanezt. Rájöttem.

Értelmetlen volt. Mindenhol csak Téged kerestelek. A szívem királya te voltál és te is leszel. Nem túlzás azt mondjam: örökre.

Megtanítottal szeretni.

Igen, nagyon fáj, hogy tudom, most is mással vagy. Más mellett alszol el és kelsz fel.

Évek után megkerestelek.

Azt kérdezted, miért csak most döbbentem rá?

Végig tudtam, tudtuk. Mindenki tudta, aki csak ismer minket.

Azt mondod, nem várhatom el, hogy négy év után te feldobj mindent csak úgy, hiszen sokat bántottuk egymást.

Ez így igaz. Félsz… Hidd el, én is. De hiszek bennünk.

Nem akarok tovább olyan világban élni,

ahol te nem vagy.

Te vagy az én világom.

Nem akarok több napot úgy eltölteni, hogy ne halljam a hangod, ne érezzem az illatod és ne mondhassam el, mennyire szeretlek és köszönöm, hogy TE vagy nekem.

Tudom, hogy szeretsz… Hiszen Te magad mondtad: amíg élsz, szeretni fogsz.

Most arra kérlek, próbálj meg hinni bennünk, újra és ne engedjük el egymást soha többé.

Veled szeretnék mindent.

Itt vagyok, még mindig.

Jóban, rosszban… Amíg a szívünk meg nem szűnik dobogni…

Milena B.blue

(kezdőkép: Unsplash)