You are currently viewing Szívvel vagy ésszel szeretni? Vagy mindkettővel is lehetséges?

Szívvel vagy ésszel szeretni? Vagy mindkettővel is lehetséges?

Közel egy éve tartó kapcsolatban vagyok benne egy olyan férfival, aki lelkileg és érzelmileg annyira sérült, amennyire egy ember csak tud sérülni a párkapcsolatok sorozatos kudarca miatt.

Pár héttel ezelőtt ültünk a kádban, fürdőztünk és közben beszélgettünk. Szeretem ezeket az időszakokat… Nehezen tud megnyílni, de a hónapok alatt ez is javuló tendenciát mutat. Ez is egy olyan pillanat volt, amikor igyekezett szavakba önteni az érzéseit és elmondani mi van benne, velem/velünk kapcsolatban.

Az a mondat hagyta el a száját, hogy „jelenleg azt érzem, hogy az eszemmel tudom, hogy jó veled, mert benned társra találtam, de a szívemmel még nem olyan erős ez az érzés”.

Ez a mondat egyszerre megnyugtatott és felkavart, majd utána sokat gondolkodtam a jelentésén és igyekeztem a szavak mögé látni, társítani azzal, amilyen személyiség a párom és azzal amiket eddig átélt.

Tudom, legtöbben azt mondják, hogy a férfiak egyszerűek és amiket mondanak azt szó szerint úgy is kell érteni.

Nincs benne csavar, sem túlgondolás, csak a szavak tiszta jelentése.

Azonban ez az én páromnál nem így van. Legalábbis én úgy vettem észre, hogy érzelmek kifejezése terén kicsit bonyolult vagy burkoltan fogalmaz, esetleg nem mer mindent elmondani az érzéseivel kapcsolatban. Főként a pozitív érzéseivel van így.

Ez abból adódik, amit már az elején is említettem, hogy sokat csalódott, sokszor volt rossz kapcsolatban és egyszerűen nehezen hiszi el, hogy most tényleg minden jó!

Szóval milyen az, amikor az ember ésszel szeret és milyen, amikor szívvel?

Az ésszel való szeretet hallatán nekem az ugrik be, amikor az idősebb korosztály legtöbbje úgy beszél a párjáról, hogy „jó ember”, „soha nem tett velem rosszat”, „szereti a gyerekeket”, „olyan régóta vagyunk már együtt, nekem már nem kell más, őt már megszoktam, jó ez így”, „jobbat úgy se találok”.

Ez pont az, amikor tudod, hogy ez jó mert neked is jó, de nincs benne semmi átható vagy elsöprő. Legalábbis nem annyira, amennyire „kellene”.

Tudod, hogy ahogy vagytok, az legtöbb ember vágya, mert megértitek egymást, jó ember a párod, hűséges, jók vagytok együtt.

DE belül, a szívedben nem érzed. Nem tudsz szívvel benne lenni a kapcsolatotokban, hiszen csak az eszeddel tudod, hogy ez jó.

Ez nem feltétlen a másik ember hibája, sőt ilyenkor hajlamosak az emberek magukat okolni, amiért azt gondolják, hogy „hey, vele minden jó, itt a számomra tökéletes ember, de valami nem oké… miért? miért nem érzem azt?”

A párom olvasatában ez valószínűleg a sok csalódás miatt van, amikor már az ember nem mer igazán érezni. És igen, van ilyen szerintem, amikor nem mered kitárni a szíved, ezzel megóvva magad egy újabb csalódástól. Mert minden csalódás más, de egyre jobban fáj és félsz.

És ugye van az a fajta kapcsolat, amit írtam is példakánt, amikor már belefáradsz és nem foglalkozol érzésekkel mert mindig is így volt, jó ez így.

A szívvel való szeretet csak érzelmeken alapszik. Nincsenek benne észérvek, nem tudod megmagyarázni, hogy miért… csak érzed. És érzed azt is, hogy ez jó. Nem tudod megmondani miért szereted a másikat, nem tudsz kiemelni egy két dolgot, ami miatt úgy érzed szereted.

Egyszerűen csak érzed és jó a lelkednek. Azt érzed boldog vagy, pillangók a gyomrodban és rózsaszín ködbe burkolva látod a másikat.

Tökéletesnek látod, a hibáit nem veszed észre, mert amikor az ember csak szívvel szeret, a partnerének a legtökéletesebb oldalát látja csak és a hibái felett mintha szemet hunyna, igazából észre sem veszi. Nagy többségében ilyenkor az ember feltuningolja a másik jó tulajdonságait és képes olyannak látni, mint amilyet mindig is elképzelt maga mellé.

Mert amikor találunk egy olyan partnert, aki az „elvárásainknak”, hogy szebben fogalmazzak: a vágyainknak megfelel, képesek vagyunk beleképzelni azokat a tulajdonságokat is az illetőbe, amiket szeretnénk, hogy legyen neki.

A fellángolás és a rózsaszín lepel lehullása után viszont csúnyán az arcunkba csaphat a felismerés, hogy ő valójában nem is az, akinek láttam/hittem… akinek a szívem hitte.

És itt jön az, amikor minden más megvilágításba kerül, ha a szív és az ész egyaránt jelent van egy kialakuló kapcsolatban.

Úgy gondolom, a mérleg ezen két oldalát nem tudjuk teljesen egyformára kiegyenlíteni, mert az egyik, ha nem is sokkal, de mindig többet fog mutatni. Viszont, azt gondolom

az a szeretet, amikor a szív és az ész is jelen van, sokkal tisztább, tudatosabb és igazabb.

Nagyon nehéz, legalábbis számomra, és rengetek csalódáson kellett keresztül mennem, hogy ezt a kettőt egyaránt használni tudjam.

Hatalmas önkontroll és tudatosság, valamint a tiszta rózsaszín köd-mentes érzéseimre való hallgatás az, ami segített.

Nehéz volt elvonatkoztatni az eszem és a szívem érzései között, mármint hogy melyik érzést melyik részem küldi. De úgy érzem sikerült.

Ha az ember szívvel és ésszel szeret, tudja mire vágyik, tudja hogy a másik nem tökéletes, nem rózsaszín felhő mögül látja, hanem tudja, hogy vannak rossz tulajdonságai is, szokott hibázni is, de ezt megérti, hisz minden ember ilyen. Mindenkinek van „rossz” tulajdonsága, ami szubjektív. (Mert kinek mi a rossz?)

Tudja, hogy a másiknak is lehetnek lelki sérülései, amik sokat alakítottak rajta akár negatív irányba.

Elfogadja őt olyannak, amilyen… mert az esze tudja, hogy tökéletes társ nincs, hanem azonos célért küzdő két hasonló ember egymás mellett válik azzá.

Tudja… ésszel… képes elvonatkoztatni, tudja mi az, amit az esze gondol és az jó a szívének és fordítva.

Átjár egy felemelő érzés, amikor tudod, hogy a lelkednek, a testednek, a belsődnek egyaránt jó.

Eláraszt a megnyugvás, az érzés, hogy megérkeztem, tisztán látok és érzek. Én ebben hiszek.

Sziszi

(kezdőkép: Unsplash)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?