Odakinn sűrű pelyhekben hullik a hó, s miközben az ablakon kifelé bámulok, mosolyra húzódik a szám. Belekortyolok a langyos kávémba és azon gondolkodom, milyen szerencsés is vagyok.
A hó egyre nagyobb pelyhekben hullik, és miközben gyermeki csodálattal bámulom, meghittséget érzek. Békét és egyben hálát. Rengeteg a probléma, de egyszerűen annyira idilli a látvány, hogy azonnal elhessegetem a nyugtalanító gondolatokat. A létezés nem mindig pazar, de az nem jelenti azt, hogy mindig gondterhes.
Néha egy egy apróság, egy pillanat is emlékeztethet rá, hogy a világ tele van lenyűgöző, lélekemelő varázslatokkal.
Ismét megígérem magamnak, hogy többé nem felejtem el, hogy az élet a nehézségei ellenére tele van csodákkal. Halk mocorgás zökkent ki, a magasztos eszmefuttatásból. Hirtelen nyílik az ajtó és egy kissé álmos, de ragyogó szempár tekint rám. Ahogy a pillantásunk összeforrt, már nem csak csillogás, de egy mosoly és őszinte öröm is tükröződik a számomra legszebb szemekben.
Lelkesen már hívom is magamhoz: Nézd, milyen gyönyörű!
Míg én a tájat csodálom csillogó szemekkel,
ő engem néz, s közben nem csak a szeme, de szája is mosolyog.
Néha csak egy kevés figyelem kell, hogy észrevedd, a világ a nehézségek ellenére is egy bámulatos hely.
Babó
(kezdőkép: Unsplash)
