You are currently viewing Tényleg a Bridgerton család hercegére és vikomtjára vágynak a mai nők?

Tényleg a Bridgerton család hercegére és vikomtjára vágynak a mai nők?

Rengetegen rajonganak a Bridgerton családért. De valóban egy érzelmileg tartózkodó, titkolózó, de jóképű férfi az új ideál?

Vagy inkább az érzelmi szinten ugyancsak elérhetetlen, magas elvárásokat felállító, de szintén sármos pasas lenne a biztos befutó a női szívbe?

Óriási népszerűségnek örvend a Bridgerton család, aminek második évada kitartóan befészkelte magát a toplistára. Amíg egy szórakoztató romantikus drámaként, szemkápráztató kosztümös sorozatként tekintünk rá, valóban fogyasztható. Tökéletes esti kikapcsolódás lehet azokak, akik imádják a fülledt hangulatú, szívlágyító szerelmi sztorikat (habár az első évad elég pajzán volt).

Ám egyre azt hallom, olvasom, hogy a nők olyan férfiakra vágynak, mint Hastings hercege vagy éppen a vikomt. Persze-persze, első pillantásra egyikük sem olyan, akitől visszaköszön az ebédre bevert milánói sertésborda, habár tényleg egyedi megítélésű az, kinek röpködne pillangó a gyomrában, ha minden reggel Regé-Jean Page vagy Jonathan Bailey arcába bámulhatna bele. Bár mint kiderült, az utóbbi esetén a nők nemigen rúghatnak labdába, de ne vesszünk el a részletekben!

Szinte mindennap elmondja valaki:

„Bárcsak lennének még ilyen úriemberek!”

„Miért nincsenek ma már ilyen pasik?”

Igen, ahhoz kétség sem fér, vérbeli úriemberek, akik udvarolnak, szavakkal, ajándékokkal igyekszenek meghódítani szívük hölgyét, és nem az az első, hogy megfektessék. Az is becsülendő, hogy vannak elképzeléseik a jövőről, elveik, nem bolyonganak céltalanul, gerinctelenül a nagyvilágban. Aláírom, jó pár olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek sok-sok teremtés koronájából kiveszett mára.

Ezeknek a férfiaknak még számított valamit a becsület, az intelligencia, a jól nevetség, kellően bátrak és kitartóak voltak. Az egy teljesen másik korszak voltak, másfajta szellemben nevelték a gyerekeket, és igyekeztek, hogy az emberpalántából becsületes, jóra való férfi legyen attól függetlenül, mely társadalmi osztályhoz tartozott. Mondani sem kell, ennek a kornak is megvolt a maga árnyoldala, de tagadhatatlanul sok jó tulajdonság veszett oda.

Mindenesetre vissza szoktam kérdezni:

Pontosan mire vágysz? Fennkölten beszéljen és verset szavaljon? Vagy arra, hogy egy érzelmileg fogyatékos tuskó legyen, aki tárgyiasítja, élő inkubátornak nézi vagy csak szexet akar és más semmit?

Nem lehet olyan vastag a vattacukor a karakterek körül, hogy nem tűnik fel másoknak, mennyire sérültek.

Hastings hercegét eltaszította az apja magától, ezért úgy döntött: ő is eltaszít másokat. Azzal „bosszulja” meg a sérelmeit, hogy direkt nem lesz boldog családapa és férj, inkább csak kihasználja a nőket. Mi van?! Jó, aztán jött Daphné, aki addig csűrte-csavarta a dolgokat, míg el nem vette a pasi, és valósággal kierőszakolt belőle egy gyereket.

Ebben a három sorban meg is fogalmaztam a mérgező és lélekgyilkos kapcsolat biztos receptjét. Ugyanis a legijesztőbb valahol az, hogy ez a valóság. Csak a jó Isten tudja, hány ember éli a „vágyott” Bridgerton család életet.

Lássuk is vikomt-verziót: jól szitált férfi feleséget keres. Ne legyen bányarém, legyen esze – de ne túl sok -, ha egy mód van rá, művelt és kulturált a tökéletes jelölt, akarjon gyerekeket, és az képezze minden álmát, hogy gondoskodik a családjáról, de legfőképp ura és parancsolójáról. Wow. Feleséget vagy rabszolgát keres?

Csábító a gondolat, hogy van egy férfi, aki házasságra és családra vágyik, ezt is meg lehet érteni, miután manapság nem a családcentrikusságokról híresek a pasik (tisztelet a kivételnek). De azért nem árt számolni azzal – Anthony Bridgertont véve alapul -, hogy a nő szinte el is adja a lelkét azért a kevéske örömért, amit kaphat.

Akkor még nem vették figyelembe azt: ez a típus is sérült, hiszen apja halála után bezárta a szívét, és csak arra fókuszált, hogy egyben tartsa a családját, és mindent megadjon nekik, lemondva a saját vágyairól.

Olyannyira profi lett a lemondásban, hogy képes lett volna elvenni egy nőt, akit nem szeretet, de megígérte. Szép is a becsületesség, amíg nem használják plédnek arra, hogy betakarják vele a gyávaságot.

Mindannyian cipelünk lelki terheket. Ezernyi a sérült ember, ezt el kell fogadni. Ám ez nem lehet felmentőkártya és válasz arra, miért olyan érzéketlenek, önzőek vagy gátlástalanok. Szó sincs arról, hogy a Bridgerton hőn áhított – valóságból merített – karakterei ördögtől valóak. Az is igaz, hogy képesek a fejlődésre, és a valóságban is temérdek pozitív példa van erre.

Mégis, mielőtt valaki boldogan elfogadna egy herceget vagy vikomtot – és ilyen típusok úton kutatna a Tinderen vagy akárhol -, ne legyen túl elvakult vagy kiéhezett ahhoz, hogy alaposan szemügyre vegye, kinek a karjaiba készül belerohanni.

Szörnyen közhelyes, de pont ide passzol: nem minden arany, ami fénylik.

Wadolowski-Balogh Orsolya

(képek: Pinterest)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?