December 31. van, reggel. A kávém már hideg, az ablaknál állok és nézem ahogy hullik a hó, lassan beteríti az egész udvart.

Hideg van, csak bámulok ki az ablakon és megállapítom: ez az év… hát, az olyan volt, amilyen, de idén is túléltem. Nem hősiesen, nem példamutatóan, hanem kicsit szétesve, kávéval, halogatással és „majd holnap” tervekkel. De túléltem.

Az újév mindig olyan, mint az a havas táj, ami éppen kirajzolódik a szemem előtt, vagy mint egy frissen nyitott jegyzetfüzet: szép, tiszta. De pontosan tudjuk, hogy három oldal után kaotikus lesz. Mégis minden évben elhisszük, hogy na majd most. Majd jobbak leszünk, rendezettebbek, felnőttesebbek.

Aztán január közepén már annak is örülünk, ha nem keverjük össze a napokat.

Sose voltam tökéletes, nem is leszek. De egy nagy adag öniróniával születtem, és tudom, ahol nevetés van, ott minden van. De talán pont ez a lényeg, hogy tudjunk nevetni azon, akik vagyunk. Hogy felismerjük a hibáinkat, és ne csak javítani akarjuk őket, hanem együtt élni velük. Ezzel a gondolattal tettem le a már teljesen hideg kávémat és fogalmaztam meg saját, bár bohókás fogadalmaimat az új évre.

Hajnali 5-kor még nem zengett így a lakás a belőlem feltörő nevetéstől, miközben visszaolvastam azokat:

– Kevesebbet halogatok. De ezt majd holnap kezdem el komolyan.

– Megfogadom, hogy nem eszem este 10 után… kivéve ha éhes vagyok, unatkozom, szomorú vagyok vagy csak létezem.

– Többet mozgok: legalább hetente egyszer idegesen járkálok fel-alá a lakásban.

– Spórolok! Minden hónapban félreteszek pénzt… majd visszaveszem, mert „megérdemlem”.

– Kevesebb képernyőidő! (ezt a fogadalmat egy telefonról olvasva teszem)

– Nem vitatkozom az interneten. Maximum csak leírom, hogy „nem akarok vitatkozni”, majd vitatkozom.

– Elkezdtem az önfejlesztést: már tudom, hogy baj van, ez is haladás.

– Több vizet iszom. Kávé jéggel… Jó lesz az.

– Rendszerezem az életemet. (fiók 1: „majd jó lesz” ; fiók 2: „nem tudom mi ez, de kell”)

– Kevesebbet káromkodom.

A francba. Upsz!!

– Nem hagyom az utolsó pillanatra a dolgokat. Utolsó előtti pillanatban megoldva = fejlődés.

– Többet főzök otthon! (rendeléskor átrakom a kaját egy tányérra)

– Nem vásárolok impulzívan. Csak érzelmi alapon.

– Pozitívabb leszek: „Ez nem katasztrófa… csak karakterfejlődés.”

Aztán összeráncolom a szemöldököm és a legfontosabb fogadalmat teszem magamnak: Önmagam maradok – kicsit káoszos, kicsit fáradt, de legalább következetesen következetlen.

Mert ezek a fogadalmak nem ígéretek. Inkább tükrök. Kicsit torzak, kicsit túlzóak, de nagyon is ismerősek…

Boldog Új Évet!
ányecs

(kezdőkép: Pexels)