Valóban örökölhető őseink sorsa?

Bár a pszichológusok és a családállítók körében már régen ismert jelenség, manapság vált nagyon felkapott témává a sors öröklés kérdése és sokan kutatják, hogy őseik élete hogyan hatott ki rájuk, utódokra.

Az „örökölt sors” lényege, hogy egy adott elakadásom mögött nem saját trauma – nehézség, hanem az őseim traumái állnak és ez hat ki rám is.

Családállító tanácsadóként gyakran látom ezt a jelenséget klienseimnél, melynek neve transzgenerációs hatás vagy transzgenerációs trauma.

A jelenséget először a holokauszt-túlélők gyermekeinél vették észre a szakemberek, mikor tömegesen jelent meg az utód generációkban depresszió, életlehetőségekről való lemondás:

„Élhetek-e, ha ők meghaltak? Miért én maradtam életben?”

vagy éppen

„Van–e jogom élni, főleg boldogan?”

– mintha ezek a dilemmák dolgoztak volna bennük nagy erővel. A transzgenerációs hatás aztán másfajta traumák kapcsán is megmutatkozott: a háborúból hazatérő katonák, természeti katasztrófák- és tömeggyilkosságok túlélőinek utódainál.

A transzgenerációs hatás az élet számos területén megjelenhet és kialakulásához két út vezet: vagy közvetlenül alakul ki bennem- például hogyha látom anyukámat sírni egy párkapcsolati konfliktus esetén és ez befolyásolja a férfiakról alkotott véleményemet.

A másik út közvetett. Ezesetben a családi rendszerből, a morfogenetikus mezőből (Jung kollektív tudattalannak nevezi) érkező hatások–  konkrét tudás nélkül érzékelek folyamatokat, dinamikákat, hangulatokat.

Visszakanyarodva az örökölt sorsra:

nem kell tőle félni, mert rajtunk múlik, mit kezdünk az ősök hatásával.

Emellett szerencsére a családi minták jelentős részben jók és a családhoz való odatartozást erősítik- lásd családi tradíciók.

A sorsunk abban az értelemben nem örökölt, hogy kapcsolódni a családi sorsokhoz csak szüleinken keresztül tudunk. Ha például dédanyámmal történt valami, az hozzám nagyanyámon és anyámon keresztül jut el, hozzáadódik az ő „szemüvegük”, megéléseik. Nem tud rám tehát közvetlenül hatni a dédim élete.

A leszármazottak nem a felmenői sorsot veszik át, hanem az ős hozzáállását, tapasztalását, érzelmét egy adott élethelyzettel kapcsolatban. Például: ezzel és ezzel a népcsoporttal vigyázni kell.

Nem az a lényeg, mi történt egy felmenőnkkel, hanem az, amit tanulni lehet a sorsából. Az ő nehézségei erőt adhatnak nekünk is, példát mutatva a túlélésre. Nem az a dolgunk tehát, hogy feleslegesen vele szenvedjünk, hanem csak becsüljük meg és tiszteljük sorsát.

Mint írtam, számtalan módon és variációban jelenhet meg a transzgenerációs hatás ősök és utódok között. Gyanakodni lehet rá, (persze nem lehet egyértelműen ráfogni, másfajta okok is előfordulnak), hogy ha valaki nem akar gyereket vállalni, ha nem tud- nem mer párkapcsolatban elköteleződni, nem érkezik meg nála a várva várt gyermekáldás vagy épp állandóan szabotálja saját magát, önsorsrontó módon működik.

Arra, hogy mennyire nem determinált a szüleink által, hogy hogyan alakul az életünk, jó példa Jennifer Teege esete. A hölgy német anya és afrikai apa örökbe adott gyermeke. Élete során súlyos depressziós- szorongós tünetek alakultak ki nála, melyeken érdemben nem tudtak segíteni a pszichológusok. Önsegítő könyvek után kutakodott egy könyvtárban, ahol elmondása szerint egy kötet szinte hívta őt, hogy vegye le a polcról.

Nagy megdöbbenésére azt látta, hogy a könyv írója saját édesanyja, akit személyesen nem is ismert. A sorokból saját családja múltja elevenedett meg: édesanyja arról írt, hogy milyen volt egy SS tiszt édesapa lányaként felnőnie. Jennifer ledöbbent az olvasottaktól és azt konstatálta magában, hogy apja afrikai származása miatt valószínűleg ő maga is nagyapja potenciális ellenségének számított volna.

Bele is süppedhetett volna az önsajnálatba, de ehelyett „Nagyapám engem agyonlőtt volna” címmel könyvet írt, ma a világot járja és békét hirdet történetével.

Ha izgalmasnak érzed a témát és megszólítva érzed magad, mert valami hasonló motoszkál benned, akkor

ide kattintva tudsz bővebb információhoz jutni, hogyan járhatsz a végére!

Tátrai- Magyar Szilvia
családállító-coach

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.