Csengetnek. Az ajtóban magas, idegen férfi áll. Hátizsák, mosoly. Én nem mosolygok, mert tudom, ki ő.
-Catherine? – kérdezi idegen csengésű angolsággal.
Nem, öregem, te aztán nem.
Nem fog a kedvesemmel beszélni. Nincs itt. Nem is lesz, neki soha.
Akkor ismerkedtem meg Katával, amikor ő elhagyta, pedig mélyponton volt. Lelépett, mesélte Kata, mert nem kellett elköteleződés, neki szabadság kellett. Manipulálta, nem lehetett önmaga. Szétmarta az életét a depresszió ezután. Mindent elmondott.
Most újra keresi ez a senkiházi, pedig már túl vagyunk a gondokon. Ketten jutottunk túl.
Elmegy végre. Elmondom Katának… de mégsem, jobb, ha nem tud erről.
Én megoldom helyette.
Rozsnyói Anikó
(kezdőkép: Unsplash)
