Végre szombat, és végre utazhatok. Maszkban igaz, és csak Pesten belül, de haladok a busszal. Szeretem, ahogy suhan el a táj, amikor szemem az ismeretlenbe réved, és nem gondolok semmire, csak élvezem a pillanatot.
Még a telefonom is elrakom, hogy ne is akarjak rápillantani.
A kikapcsolódás ezen formáját igazán csak mostanában kezdtem el értékelni, mióta csak a család, a munka, közért és jelenlegi párom közt ingázom.
Teljesen átszellemülök, mikor egy ismeretlen, de kedves hang szólal meg járművünk hangszórójából: – Kérjük, a maszk alatt mosolyogjanak, ma van a boldogság világnapja – akaratlanul is elmosolyodom, és arra gondolok, mégis csak szép ez a világ.
Kőrösi Ágnes
(kezdőkép: Unsplash)
