You are currently viewing A visszatért remény – Részlet G. naplójából – 100 szavas novellapályázat

A visszatért remény – Részlet G. naplójából – 100 szavas novellapályázat

Nem akartam elmenni, anyám rendezvényén mégis jól éreztem magam.

Na persze, anyámékon és Rajta kívül (személytelenül fogom írni, pedig van neki rendes neve is) nemigen volt ismerősöm a társaságban. Gondoltam is, hogy na, ez aztán baromi unalmas este lesz!

Aztán már az ajtóban összefutottam Vele. Harminc éve nagyon tetszett…

Legalább kikapcsolódtam az utóbbi évek hányattatásaiból… Tudod: a gyerekek nevelése egyedülállóként, apám halála, a ház, munkakeresés meg minden…

Ő nagyon rendes volt velem (lehet, hogy tetszem neki?), sokat beszélgettünk, iszogattunk…

Valahogy eltelt az este, jól szórakoztam. Azt hiszem, mindent egybevéve megérte elmenni… Legalább láttam anyukámat… És talán vele is alakul valami…!?

PéeL

(kezdőkép: Unsplash)

A novella magazinunk 2021. évi 100 szavas novellapályázatán indult.
A megjelenő novellák alatt legtöbb like-ot kapó pályamű a közönségszavazatok alapján,
három további pedig szakmai zsűri döntése alapján kerül kiválasztásra, majd kihirdetésre
2021. április 25-én.

Minden pályázónak sok sikert kívánunk!

A novellára itt, az oldal alján, a like gomb megnyomásával szavazhat:

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?