Tetőtől talpig tavaszba burkolóztam, reménybe öltöztetve szívemet. Sápadt bőröm mohón itta magába a napfényt, amely tűnő látomásként táncolt a tó tiszta habjain.

Elkényelmesedett tagjaim új erőre kaptak, amint kisétáltam a fényre és régi ismerősként simítottam végig tekintetemmel a park vénülő fáit.

Azután levettem magamról az álarcomat. Magamban mindig így neveztem, mióta viselni kellett…

Amint futásnak eredtem, sípoló fájdalomként nyilallt a tüdőmbe minden egyes lélegzetvétel, mégis elszántan róttam a métereket.

Ütemesen mozgó mellkasom buzgón préselt ki magából minden fájdalmasan bénító gondolatot. Ereimben lüktetve lejtett körtáncot a remény, hogy ezt is kibírom.

Erősnek születtem…és a maszk sem takarhatja el az igazi arcomat.

Mészáros Andrea

(kezdőkép: Unsplash)