Izgatottan lépdelt a játékbolt felé, nagymamája ráncos kezét szorosan kicsi tenyerében tartva.
Végre megveszik a babát, ami majd szeretetet ad, ami vigasztal, amihez oda lehet bújni, ami magával hordozza az otthon melegének ígéretét, ha úgy érzi, összedől a világ és minden olyan bizonytalan.
Izgatottabb volt, mint rövidke életében bármikor.
A bolt ajtajában megtorpant, majd mikor beléptek, már semmi másra nem tudott figyelni, csak a babára. És végre ott volt a kezében.
A napsütésbe kilépve szeme egyből az utca sarki koldust és annak lányát kereste.
Határozottan lépett oda hozzájuk és adta oda a kislánynak a babát. A babát, ami majd vigasztal.
Szántó Veronika
(kezdőkép: Pexels)
