Amikor utoljára láttalak, még bíztam benned.
Te úgy tettél, mint bármely más hétfő reggel, amikor elköszöntünk az állomás előtt.
Szemrebbenés nélkül nézted végig, ahogy a búcsú nem csak arra a hétre szólt, hanem egy életre.
Nem szóltál semmit, nem kértél bocsánatot, hogy összetörted a szívem, nem akartad visszacsinálni.
Abban a tudatban jöttem el tőled, hogy mindig mindenben őszinte voltál. Lehet, hogy így volt. Egyedül a szakításkor nem voltál talpig férfi, hogy igazat mondj. A megérzésem azonban ismét jót súgott,
a szakítás oka hazugság volt.
Te vagy nekem a tökéletes, még mindig szeretlek, de bízni már sosem leszek képes … senkiben.
SzO
(kezdőkép: Unsplash)
